Szijjártó Péter konzuli képviseletet nyitott meg Laoszban

SZIJJÁRTÓ Péter
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Kommaszit Szaleumxay laoszi külügyminiszter megnyitja Magyarország konzuli képviseletét Vientiánban 2020. szeptember 11-én.
Vágólapra másolva!
Konzuli képviseletet nyitott meg pénteken a laoszi fővárosban, Vientiánban a külgazdasági és külügyminiszter. A megnyitón Szijjártó Péter elmondta, hogy második laoszi hivatalos látogatásának egyik célja Orbán Viktor miniszterelnök feltehetően novemberben esedékes látogatásának az előkészítése.
Vágólapra másolva!

A magyar kormány tíz éve döntött a keleti nyitás politikájának megvalósítása mellett - emlékeztetett Szijjártó Péter.

- mondta a külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Kommaszit Szaleumxay laoszi külügyminiszter megnyitja Magyarország konzuli képviseletét Vientiánban 2020. szeptember 11-én. Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

Minden európai ország arra törekszik, hogy sikeres kapcsolatokat építsen ki a keleti országokkal, elősorban gazdasági és kereskedelmi téren.

- szögezte le Szijjártó Péter, aki elégedettségét fejezte ki, hogy a magyar cégek igen fontos szerepet játszottak a laoszi mezőgazdaság, vízgazdálkodás és digitalizálás fejlesztésében, több száz laoszi fiatal tanult magyar egyetemeken.

Jelenleg is évente száz ösztöndíjat tartanak fenn fel laoszi diákok számára.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy rövidesen megkapják az Európai Unió hozzájárulását, megkezdhetik és még a magyar miniszterelnök látogatása előtt lezárhatják a tárgyalásokat a kölcsönös beruházások védelméről szóló megállapodásról.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Kommaszit Szaleumxay laoszi külügyminiszter megnyitotta Magyarország konzuli képviseletét Vientiánban 2020. szeptember 11-én. Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

A megnyitott konzuli képviseleten nemcsak konzuli, hanem gazdasági kérdésekkel is foglalkoznak majd.

- jegyezte meg a külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a koronavírus-világjárványra tekintettel Magyarország pénzügyi támogatást nyújtott és pénteken defibrillátort is adományozott Laosznak az egészségügyi rendszer megfelelő működésének érdekében.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Sziszulit Thonglun laoszi miniszterelnök (j) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Vientiánban 2020. szeptember 11-én. Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

Kommaszit Szaleumxay laoszi külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után Szijjártó Péter pénteken bejelentette:

Magyarország és Laosz megállapodott abban, hogy újabb kötött segélyhitellel indít programot, amelynek értelmében a korábbi 198 millió dollár után magyar cégek 100 millió dollárért beruházásokat hajtanak végre a délkelet-ázsiai országban.

A tárcavezető kétoldalú tárgyalásokat folytatott a laoszi fővárosban, tárgyalt Sziszulit Thonglun miniszterelnökkel is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!