A balliberális szellemi terror cenzúrázni és büntetni akar

2020.01.12. 15:53

Azzal nincs semmi ideológiai probléma, ha a vegán életmódot, a feminizmust vagy a multikulturalizmust reklámozzák a tömegközlekedési eszközökön. Ez csak a fejlődés, semmi más. Mostantól adott az új, „felkent" formula: a szólás szabadsága már nem azt jelenti, hogy bármit mondhatunk, írja Mathieu Bock-Côté, az ismert és rendkívül népszerű kanadai konzervatív szociológus, az egyik legjobb francia nyelvű esszéíró a Le Figaróban. Annyi maradt mindösszesen hátra, hogy definiáljuk, mit is jelent az a kategória, amit ki lehet még mondani, de ami ennél is fontosabb az az, hogy ki lehet az, aki megmondhatja, hogy mi az, amit ki lehet mondani?

Kívülről nézve, folytatja Bock-Côté (aki kanadaiként kívülállóként képes elemezni a francia médiaviszonyokat) nyugodtan föltehető az a kérdés, hogy mi szükség van egy olyan szervezetre, mint a CSA (Conseil supérieur de l'audiovisuelle) Franciaországban (ez a magyar Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóságnak felel meg), amely inkább azon őrködik, hogy a közbeszédet milyen ideológiai keretek közé szorítsa, semmint, hogy mi a helyzet az újságírói etikával. Bock-Côté úgy látja, hogy a CSA eddigi, Übü király - szerű, orwelli megnyilvánulásait nyugodtan kiadhatnánk egy „hülyeségek gyűjteménye" című összeállításban.

Mathieu Bock-Côté, kanadai szociológus és íróForrás: Photo12/Damien Grenon/Photo12/Damien Grenon

Bock-Côté azt mondja, hogy a CSA vizsgálatai, megállapításai azokra vonatkoznak, akik nem álltak be a sorba, és nem hajlandók az új trendeket, az új szellemiség eszméit ünnepelni. Egy igazán demokratikus társadalomban létezniük sem lenne szabad azoknak, akik nem ünnepelnek, veti oda a kanadai esszéíró. Itt van például az ENSZ által akkreditált Alliance Vita („Szövetség az életért"), egy olyan szervezet, amelyet 1993-ban alapítottak Franciaországban, és melynek célja az élet nehézségeivel küzdők megsegítése, és az, hogy az emberi élet védelme érdekében befolyásolja a közéletet. A szervezet akkor jött létre, amikor Franciaországban az első, számos etikai (mesterséges megtermékenyítés, az emberi személy élete kezdetének, végének meghatározása például) kérdést felvető bioetikai törvények kidolgozását megkezdték (1993-94). Bock-Côté azért hivatkozik az Alliance Vita-ra, mert széleskörű figyelemfelhívó plakátkampányt kezdett a párizsi tömegközlekedési eszközökön az orvosi indok nélküli mesterséges megtermékenyítés ellen, azaz a mesterséges megtermékenyítésre nem meddőség vagy egyéb orvosi indokok, hanem szabad választás alapján kerülhetne sor. Ez pedig az azonos nemű szülők számára biztosítaná a gyermekvállalást. Ugyanígy tiltakozik az Alliance Vita a béranyaság intézménye ellen, amelynek igazi célja a nem heteroszexuális párok gyerekeinek béranyák által történő kihordása lenne.

Forrás: Hans Lucas/Denis Meyer / Hans Lucas/Denis Meyer

Mindkét intézmény elfogadása és bevezetése napirenden van Franciaországban, tiltakozásul milliós tüntetés várható január 19-én Párizsban. Ez a figyelemfelhívó kampány óriási felháborodást váltott ki Párizs szocialista (balliberális) városvezetése szemében. Párizs szocialista főpolgármestere, Anne Hidalgo világosan fogalmazott ebben az ügyben: „ezt a figyelemfelhívó kampányt nem szabad közterületen folytatni. Le kell venni a plakátokat". A progresszivizmus kötelez, mondja gúnyosan Bock-Côté.

Egy nő transzparenssel a kezében: "Egy apa, egy anya, nem hazudunk a gyerekeknek" az Alliance VITA szövetség melegházasság és -örökbefogadás elleni tüntetésén 2012. október 24-én Nizzában.Forrás: AFP/Valery Hache

Az Alliance Vita plakátjai kizárólag az apaságra és az anyaságra hivatkoznak, és ez morbid provokációnak számít a baloldali városvezetés szemében. Úgy tűnik, mintha a kifejezések változása következtében valóban szükséges lenne az „apa" és az „anya" szavakat kicserélni, és „szülő 1", valamint „szülő 2"-re váltani. (Franciaországban a szülőket nem lehet hivatalosan „apának" és anyának hívni, hanem szülő 1-nek és szülő 2-nek kell, erről írtunk részletesen.) Úgy tűnik tehát, hogy a „nő" és a „férfi" megnevezéseket fokozatosan, a "progressziónak" megfelelően törölni szükséges, és fejet kell hajtani a jobban simuló identitárius szemlélet előtt. Már nem is nőnek vagy férfinak születünk, a nemhez tartozás kérdését mostantól egy, a patriarchális logika által vezérelt orvosi hatalom dönti el, megrendelésre. Arra pedig, hogy szabaduljunk meg a „nőnek" vagy „férfinak" születéstől, még fel is szólítanak bennünket. Az viszont, aki nem így látja a világot, hallgasson inkább.

Másképp fogalmazva, arra, amit egyébként nagyon is helytelenül konzervativizmusnak nevezünk, nincs jogunk többé hivatkozni. Ez immáron csak egy halom, elfogadhatatlan előítéletet jelent már csak. És ha néha-néha ez a konzervativizmus mégis hallatja magát, csak annak köszönhető, hogy a közbeszéd szabályozására megalkotott újkeletű mechanizmusok csődöt mondtak. Normális körülmények között, folytatja Bock-Côté, egy ilyen beszédnek a margón kívül kellene maradnia, és nem lehetne részese a „haladók" közösségének, így kerülve el, hogy még véletlenül se tűnjön normálisnak ez a fajta (konzervatív) beszéd. Az antropológiai változatoknak (azaz „nőnek" vagy „férfinak") a múltban használatos kategóriákká kell válniuk. A hagyományos családmodell hirdetése mára diszkriminatív gyűlöletbeszéd lett, utal az esszéíró a balliberális "haladók" ideológiai terrorjára.

A VITA Szövetség tagjai tiltakoznak Lyonban, Franciaországban, 2018. június 12-énForrás: NurPhoto/Nicolas Liponne/NurPhoto/Nicolas Liponne

Emancipáció

Nincs mit csodálkozni ezen, folytatja Bock-Côté, a progresszivizmus ugyanis nem tolerálja, ha valaki másképp látja a világot, mint ahogy azt előírja. Minden alkalommal ellenállást tanúsít, amikor a szemére vetjük, hogy fanatikus. Abban ugyanis semmiféle ideológiai problémát nem lát, ha a vegán életmódra, a feminizmusra vagy a multikulturalizmusra hívják fel plakátokkal a figyelmet a tömegközlekedési eszközökön. Ebben kizárólag a progressziót szabad látnunk. Bock-Côté Herbert Marcuse-re hivatkozik, aki úgy vélte, hogy a tolerancia kizárólag azokra az ideológiákra vonatkozhat, amelyek, ahogy ő nevezte azokat, az emancipációt szolgálják. Ma pedig egy észak-amerikai diákszervezet mondja meg, hogy a szólás szabadságával „rasszista", „gyarmatosító", „idegengyűlölő", „transzneműséget és homoszexualitást gyűlölő", „szexista", „nőgyűlölő", „feminizmusellenes", „osztályok szerinti diszkriminációt" hirdetők nem élhetnek.

Tévedésben vagyunk, ha azt hisszük, hogy a cenzúrát kizárólag a közbeszédben vagy a közhatalomban alkalmazzák. 2019 utolsó hetei azzal teltek, emlékeztet Bock-Côté, hogy egy anonim, interneten szerveződő aktivista hálózat, a Sleeping Giants (róluk az Origo itt írt) a (balliberálistól) eltérő ideológiát engedélyező médiumok reklámbevételeinek megvonását célozta meg. Nyomást gyakoroltak bizonyos multinacionális cégekre lelkiismereti alapon, a „rossz megítélés alá kerülés" ürügyével, hogy azok ne hirdessenek olyan médiumokban, amelyek (szerintük) „gyűlöletet" hirdetnek.

Éric ZemmourForrás: AFP/leemage/©Arnaud MEYER

Így került a „ Les Valeurs Actuelles" konzervatív hetilap is a célkeresztjükbe, amelyet egyenesen ideológiai behódolással vádoltak meg. Ugyanígy próbálták meg, egyébként eredménytelenül, arra rávenni Éric Zemmour, világhírű francia esszéíró munkáltatóját és annak foglalkoztatottjait, hogy szabaduljanak meg az írótól. Nemcsak kereskedelmi megfélemlítésről van szó, hanem intellektuális terrorizmusról is. Ebben nagyon nehéz mást észrevenni, mint egy ideológiai tisztogatási kísérletet, egy zsarnoki pszichológia érvényesülését.  

A (balliberális) progresszivizmus arról álmodik, hogy monopolizálja a legitim médiatartalmakat, továbbá, hogy minden társadalmi, szociális tevékenységet ellenőrzése alá vonjon. Már nemcsak kiátkozzák a „régi" világot, hanem nyíltan arról ábrándoznak, hogy az új, eltérő, „disszidens" gondolkodókat szociálisan is „halottá" tegyék. Azt viszont nem tilthatják meg nekünk, mondja az esszéíró, hogy megjegyezzük: a progresszivizmus lelkesedésével most már a totalitarizmust kísérti meg. De úgy tűnik, ilyen a természete.