Holttestet kerülgettek a temesvári szupermarketben

2020.02.20. 14:48

Rosszul lett és meghalt egy 51 éves férfi az egyik temesvári szupermarketben. A boltot nem zárták be, a vevők a halott férfi mellett folytatták a vásárlást.

Az Antena1 híradója szerint a férfi vásárlás közben esett össze. A mentőket kihívták, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani. 

Később megérkeztek a rendőrök is, akik letakarták a holttestet, s vizsgálni kezdték a haláleset körülményeit  - olvasható a Maszol.ro oldalon.

Az áruház vezetői nem zárták be a boltot, hanem a vásárlók a holttestet látva és kerülgetve folytatták a vásárlást.

A Főtér azt írja, hogy a bolt vezetősége egy közleményt adott ki, melyben együttérzésükről biztosították a meghalt férfi családját, illetve hogy a személyzet mindent megtett, amit kellett, hiszen értesítették a hatóságokat.

Egyben elnézést kérnek az ügyfelektől, amiért akaratukon kívül asszisztálniuk kellett a hatósági beavatkozáshoz.