Az egy nap alatt igazolt új fertőzöttek száma pénteken 3951 volt, míg csütörtökön 4020 új fertőzöttről adtak számot Rómában. A növekedés így 2,75 százalékos, és múlt vasárnap óta tartósan 4 százalék alatt van.
Március elején még naponta 20 százalékkal emelkedett a fertőzöttek száma.
A friss adatok szerint a betegségből az elmúlt 24 órában 1985 ember épült fel, a gyógyultak száma ezzel 30 455-re nőtt.
Az intenzív osztályon ápolt betegek száma pedig hetedik napja csökken,
pénteken 108-cal 3497-re mérséklődött.
Az összes fertőzött száma Olaszországban így 147 577-re emelkedett, a halálos áldozatok száma pedig 18 849-re nőtt.
Nem sokkal később Giuseppe Conte miniszterelnök bejelentette, hogy az olasz kormány május 3-ig meghosszabbítja a járvány miatt eredetileg húsvét hétfőig elrendelt korlátozásokat. Bejelentette azt is, hogy
április 14-én újra kinyithatnak a könyvesboltok, írószerboltok és a gyerekruhaüzletek.
Az olasz Nemzeti Egészségügyi Intézet vezetője, Silvio Brusaferro arra figyelmeztetett, hogy a terjedés lassulása pozitív jel, de emiatt még nem szabad lazulnia a fegyelemnek.
A korlátozások miatt Olaszország várhatóan a második világháború utáni időszak legsúlyosabb gazdasági visszaesését lesz kénytelen elkönyvelni. Az Unicredit olasz bank például 15 százalékos gazdasági zsugorodást jósol.
Ezzel párhuzamosan Genfben szintén a korlátozások elhamarkodott lazítása ellen emelt szót Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
A korlátozások feloldása a vírus halálos újjáéledéséhez vezethet
- figyelmeztetett az etióp mikrobiológus, maláriakutató. Tedrosz Adhanom rámutatott, hogy egyes helyeken, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban "üdvözítő lassulás" tapasztalható, máshol viszont riasztó ütemben gyorsul a vírus terjedése.
A főigazgató tudatta, hogy a WHO csaknem 1,5 millió megerősített esetről és mintegy 92 ezer halálos áldozatról tud biztosan világszerte. Tedrosz Adhanom riasztó trendnek nevezte, hogy egyes országokban rengeteg egészségügyi dolgozó is megfertőződik.
A WHO főigazgatója fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy
egyetlen ország sem immunis
a világjárvánnyal szemben.