A koronavírus-járvány lecsengőben van a nyugat-balkáni országokban

Belgrád, 2020. április 23. Az orosz védelmi minisztérium által közreadott képen baráti segítségképpen orosz katonai szakemberek a belgrádi Katonaorvosi Akadémiát fertőtlenítik a koronavírus-járvány idején, 2020. április 23-án. MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium
Vágólapra másolva!
Miután a nyugat-balkáni ország többségének vezetése úgy ítélte meg, hogy a koronavírus-járvány lecsengőben van, egyre kevésbé foglalkoznak már magával a fertőzésekkel vagy azok megelőzésével, inkább ismét a belpolitika felé fordul a figyelem.
Vágólapra másolva!

Szerbiában egy nap alatt 7779-ről 8042-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A nyugat-balkáni ország március 15-én hirdetett szükségállapotot, ezt követően nem hívták össze a parlament ülését,

kedden viszont a képviselők visszatérnek a törvényhozásba,

és hamarosan folytatódnak az április 26-ára tervezett általános választások előkészületei is.

Szerbia azon kevés ország közé tartozik, ahol felfüggesztették a parlament működését az új típusú koronavírus-járvány kitörésekor, a döntés miatt számos bírálat érte az ország vezetését. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a kormánypártok mellett a képviselőház munkáját bojkottáló ellenzék is visszatér-e a parlamentbe.

Orosz katonai szakemberek a belgrádi Katonaorvosi Akadémiát fertőtlenítik a koronavírus-járvány idején, 2020. április 23-án Forrás: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium/-

Koszovóban az utóbbi 24 órában 731-ről 763-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A járvány kirobbanásával egy időben bukott meg a pristinai kormány. A helyi sajtó jelentései szerint

hétfőn várhatóan összehívják a parlamentet,

és a képviselők még a héten megszavazhatják az új összetételű kormányt.

Észak-Macedóniában vasárnapról hétfőre 1367-ről 1386-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az ország vezetése hétfőn dönt arról, hogy a május elsejei hétvégén is érvényes lesz-e a hétvégi kijárási tilalom, vagy felfüggesztik azt az ünnepek miatt.

A várakozások szerint éppen azért, mert sokan vonulnának a szabadba, vagy találkoznának ismerőseikkel, nem engedélyezik majd a szabad mozgást,

május 4-étől kezdve viszont a bejelentések szerint nem lesz hétvégi kijárási tilalom a nyugat-balkáni országban.

A koronavírus-betegségben szenvedőknek állítanak fel sátorokból 130 ágyas szükségkórházat katonák az észak-macedóniai főváros, Szkopje fertőző betegeket kezelő egyetemi klinikája mellett 2020. március 31-én Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki

Montenegróban

az utóbbi 24 órában eggyel nőtt a regisztrált fertőzöttek száma,

így már 321 betegről tudnak. Az Egészségügyi Világszervezet montenegrói irodájának vezetője szerint hamarosan Montenegróban is kötelezővé teszik a maszk viselését a nyilvános helyeken, az eddig bevezetett elővigyázatossági intézkedések is hatékonynak bizonyultak. A járvány kitörése óta a fertőzöttek körülbelül fele már meggyógyult.

Bosznia-Hercegovinában hétfőre 1486-ról 1516-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. A koronavírus-járvány gazdasági következményeinek kezelése érdekében

újra kellett tervezni az ország idei költségvetését.

Az új terv felháborodást keltett a művelődési intézmények vezetőiben, a kultúrára ugyanis korábban is csupán kis összeget fordított Szarajevó, az újratervezés után pedig ezeket a támogatásokat is megvonták erre az évre.