Túszul ejtett egy rendőrt egy gránáttal fenyegetőző autótolvaj Ukrajnában

túszejtés rendőr Poltava Ukrajna
Vágólapra másolva!
Egy gránát felrobbantásával fenyegetőző autótolvaj túszul ejtett egy rendőrt csütörtökön a kelet-ukrajnai Poltavában - adták hírül ukrán híradások belügyi forrásokra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az UNIAN ukrán hírügynökség Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettesnek a Facebookon közzétett tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy a férfit a gépjármű önkényes eltulajdonításának gyanúja miatt megkísérelték őrizetbe venni a rendőrök Poltavában, mire

a férfi egy gránátot húzott elő, és felrobbantásával kezdett fenyegetőzni,

közben félkézzel elkapta az egyik intézkedő járőrt.

Kihajthat a városból, ha nem robbantja fel a gránátot

A rendőrök körbekerítették a helyszínt, amely a helyi adminisztratív bíróság épületének közelében volt, és tárgyalást kezdtek a férfival.

A rendőrök megállapodtak vele,

hogy szabadon kihajthat a városból, ha nem robbantja fel a gránátot.

Herascsenko szavai szerint a bűnügyi rendőrség

egy ezredesi rangú tisztje önként túsznak jelentkezett a rendőrjárőr helyett, és beült a férfi mellé az autóba.

Ezt követően elhagyták Poltavát Szuprunyivki település felé, a rendőrök pedig járműveiken követték őt - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A túszejtő autót váltott

A később nyilvánosságra került új részletek szerint az autótolvaj átszállt egy másik autóba, amelyet a rendőrök adtak át neki, és azon menekül jelenleg. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint az autó volánjánál a túsza, Vitalij Sijan, a megyei bűnügyi nyomozó osztály vezetője ül.

Az autótolvaj azt követeli, hogy mentesüljön a felelősségre vonás alól.

Ezt - mint Oleh Szinehubov helyi kormányzó elmondta - a hatóságok nem teljesíthetik, és továbbra is üldözik a járművet.

Az elkövetőről már nyilvánosságra került, hogy a neve

Roman Szkripnik, 32 éves helybeli lakos, aki volt már büntetve lopásért, csalásért és kábítószer birtoklásáért.

Egy bírósági határozat szerint június 1-jén pénzbírságra ítélték, illetve egy évre bevonták a jogosítványát kábítószeres járművezetés miatt egy azonos nevű férfinak. Az illető egy helyi lap információja szerint autószerelőként dolgozott nem messze onnan, ahol őrizetbe próbálták venni.

Kedden egy busz utasait ejtették túszul Luckban

A héten Ukrajnában ez már a második túszejtés. Kedden a nyugat-ukrajnai Luckban ejtette túszul egy busz 13 utasát egy fegyveres férfi, akinél robbanószer is volt.

A 44 éves, Makszim Plohojként (Rossz Makszim) bemutatkozó túszejtő, akiről utóbb kiderült, hogy a valódi neve Makszim Krivos, és oroszországi születésű ukrán állampolgár, reggeltől késő estig tartotta a buszban túszait, majd önként megadta magát, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök teljesítette egy követelését.

Az államfő hajlandó volt közzétenni a Facebook-oldalán egy videofelvételt, amelyen

orosz nyelven arra kért mindenkit, hogy nézze meg a 2005-ben készült, Földlakók című amerikai állatvédő dokumentumfilmet.

A lucki túszdrámában senki sem sérült meg.