A koronavírus egy újabb variánsát azonosították Japánban

koronavírus, Japán, Tokio
Vágólapra másolva!
Japánban a koronavírus egy új variánsát azonosították. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint négy, Brazíliából érkezett embernél azonosították a fertőzést a tokiói Haneda repülőtéren. Oroszországban és Lettországban pedig megjelent a vírus brit mutációja.
Vágólapra másolva!

A járványügyi szakértők szerint ez az újabb variáns különbözik az először Angliában, illetve Dél-Afrikában megjelent vírusmutációktól, azt azonban

egyelőre nem tudni, hogy mennyivel alacsonyabb vagy magasabb a fertőzőképessége azokénál.

Emellett három újabb esetben kimutatták a brit koronavírus-mutációt is Japánban, amely 50-75 százalékkal is fertőzőbb lehet a vírus többi variánsánál, és már a világ több pontján megjelent.

A kormány csütörtökön egyhónapos járványügyi vészhelyzetet hirdetett Tokióban Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi

A kormány csütörtökön egyhónapos járványügyi vészhelyzetet hirdetett Tokióban, illetve a környező prefektúrákban.

Oroszországban is megjelent a vírus nagy-britanniai mutációja

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője vasárnap, a Rosszija 1 orosz hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta,

a vírus változatát Nagy-Britanniából hazájukba visszatért orosz állampolgárok szervezetében mutatták ki.

Popova szerint a Roszpotrebnadzor már a múlt év végén tudott arról, hogy az országban vannak a brit vírustörzzsel fertőzött emberek.

- ismertette a tisztifőorvos. Mint mondta, mindenkitől mintát vettek, és a tavalyi év végén már kimutatták a fertőzőbb brit variánst.

A PCR-tesztek képesek kimutatni a vírus mutációját, és az Oroszországban bejegyzett vakcinák is hatékonyak vele szemben Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Popova azt mondta, hogy a PCR-tesztek képesek kimutatni a vírus mutációját, és az Oroszországban bejegyzett vakcinák is hatékonyak vele szemben.

Oroszországban a járvány kitörése óta 3 366 715 fertőzöttet azonosítottak, a járvány halálos áldozatainak száma 60 963, és 2 750 102-en gyógyultak meg.

Lettországban is megjelent a vírusmutáció

A lettországi egészségügyi minisztérium vasárnap megerősítette, hogy a balti országban is feltűnt a vírusmutáció.

- olvasható a tárca közleményében.

Dainis Sirovs, az ogrei kórház igazgatója egyébként már csütörtökön közölte, hogy Lettországban is megjelent a vírus mutációja. Az orvos szerint a kórház pácienseinél és egészségügyi dolgozóinál mutatták ki az új vírusváltozatot.