Robbanószerrel megrakott drónokat akartak bevetni mexikói rendőrök ellen

Vágólapra másolva!
A mexikói ügyészség közölte szombaton, hogy vádat emeltek két férfi ellen olyan, robbanószerrel megrakott drónok készítéséért, amilyeneket rendőrök és katonák elleni támadásokhoz használtak az utóbbi időkben.
Vágólapra másolva!

A főügyészi hivatal közlése szerint az ország középső részén fekvő Puebla és Morelos államokban tavaly letartóztatott két férfit a tűzfegyverek tartására vonatkozó szövetségi törvény megsértésével vádolják.
Az összegyűjtött bizonyítékok szerint

a robbanóanyag-csomagokkal megrakott drónok bevetését régebb óta használják bűnözők, mint ahogy azt korábban gondolták.

Luis Cresencio Sandoval mexikói védelmi miniszter szerdán arról beszélt, hogy a drogkartellek az ország legalább három államában használtak már robbanó drónokat. A miniszter szerint az ilyen támadások egy részét a Jalisco Új Nemzedék Kartell (CJNG) hajtotta végre, de Jalisco mellett Guanajuato és Michoacan államokban is voltak már ilyen esetek.

Mint mondta, ezek a támadások "nyugtalanítóak", de korántsem olyan hatékonyak, mint ahogy azt a drogkartellek szeretnék,

mivel ezek a viszonylag könnyű repülőeszközök nem tudnak annyi robbanóanyagot szállítani, ami jelentős károkat okozna. A héten Michoacan államban sebesült meg két rendőr egy ilyen támadásban, de sérüléseiket azóta ellátták és hazaengedték őket a kórházból.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!