Megölette férjét a hűtlen asszony

Cheryl Gasper
Vágólapra másolva!
Huszonhét éve rejtélyes gyilkosság történt az amerikai New York államban. Csak 16 évvel később derült ki, hogy mi történt pontosan 1994 júliusában, a végzetes napon. A meggyilkolt férfi felesége és annak szeretője, a férfi életbiztosítási pénzből akarták felépíteni az álomházukat, ami végül több dolog miatt sem jött össze.
Vágólapra másolva!

1994. július 3-án holtan találták az autójában a veterán katonára, Andie Gaspert egy bevásárlóközpont parkolójában. Valaki bejelentést tett az egyik bezárt üzlet mögötti gyanús események miatt a rendőröknek.

A kiérkező járőr először azt hitte a férfi csak alszik, majd amikor közelebb ment, akkor látta meg, hogy a férfi mellkasából szivárog a vér.

Kiderült, hogy a 32 éves férfit mellkason szúrták, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Azonnal nyomozás indult.

Leellenőrizték az autó rendszámát, így tudták meg, hogy a halott férfi valószínűleg Andie Gasper, egy háromgyerekes családapa. A rendőr azt mondta, hogy hátborzongató volt a látvány,

a holttest be volt szíjazva a biztonsági övvel, úgy tűnt, hogy a gyilkosa meglepte a férfit.

A gyilkos fegyvert nem találták meg a helyszínen és a férfi kulcsai sem voltak nála. A nyomozás egy ideig nem vezetett eredményre, sem gyanúsítottakhoz. Akkor jött a fordulat, amikor

egy szomszéd jelentette, hogy a gyilkosság előtt egy ohiói rendszámú autót látott parkolni a Gasper-otthon közelében.

A szomszéd felírta az autó rendszámát, a rendőrség leellenőrizte és kiderült, hogy az autó Rendall Knighthoz köthető. Először nem jelentett sokat a nyom a rendőrök számára, egészen addig,

amíg ki nem derült, hogy Gasperék régi barátja.

Cheryl Gasper Forrás: Murderpedia

Ismeretségük az 1980-as években kezdődött, amikor egy másik államban élt Andie Gasper a feleségével, Cheryl Gasperrel, a légierő egyik bázisán. Kiderült, hogy

Andie felesége abban az időben a férfi szeretője volt.

A férfi elismerte, hogy a gyilkosság idején a városban volt, de tagadta, hogy ő ölte volna meg Andiet. A nő pedig azt mondta, hogy aznap este egy grillpartin volt.

A rendőrség ebben az időben már sejtette, hogy a gyilkosságot a férfi követte el, és azt is, hogy ehhez a feleségnek is valamilyen módon köze van.

Rendallt letartóztatták, bíróságra került az ügy, de a gyenge vád többnyire közvetett bizonyítékokból állt, így az esküdtszék 1995-ben felmentette a férfit. Megdöbbentette a közösséget a felmentő ítélet, ahogy Gasper családját is, akik úgy gondolták, hogy a férfi ezzel megúszta a gyilkosságot.

Az üggyel ezután nem foglalkoztak, majd 2009-ben az FBI újra elkezdte kihallgatni a tanúkat, ekkor újabb dolgokra derült fény.

Cheryl bevallotta, hogy megbeszélték Rendallal, hogy jobb lenne az életük, ha Andie meghalna,

és utána a biztosítási pénzből megépítenék a saját álomházukat. Amikor a rendőrség szembesítette Rendallt az elmondottakkal, a férfi összeomlott és elsírta magát. Ezután kiderült, hogy mi is történt pontosan több mint egy évtizeddel korábban.

A férfi elmondta, hogy folyamatosan szerelmes leveleket küldözgettek egymásnak Cheryllel és gyakran találkoztak szállodákban. Egy nap Cheryl elmondta Rendallnak, hogy Andie megverte őt.

A nő elkezdett nyomást gyakorolni Rendallra, hogy végleg megszabaduljanak a férjétől.

A gyilkosság előtti napon a nő megkérte Rendallt, hogy menjen Ohióból a New York-i Yorkshire-be, hogy nézze meg, mi van vele. De emellett már korábban eltervezte, hogy egy másik férfi átmegy hozzá szexelni. Amikor Rendall megérkezett a városba, az ablakon belesve látta, hogy Cherly valakivel épp szeretkezik Amikor meglátta a szerelmét egy másik férfival az ágyban, Rendall dühös lett és kétségbeesett.

Másnap felhívta Andiet és azt mondta neki, hogy találkozzanak, mert valami fontosat szeretne megbeszélni vele.

Aznap este a bevásárlóközpont parkolójában találkozott a két férfi egymással.

Rendall szembesítette Andiet, hogy bántalmazta Cherylt, majd mellkason szúrta egy késsel.

A biztosítási pénzhez végül sosem jutottak hozzá, mert a társaság megállapította, hogy hamis volt Andie Gasper aláírása. Miután a férfi és a nő is vallomást tett, vádat emeltek ellenük. A tárgyaláson az akkor 47 éves nő megköszönte a három gyerekének, hogy támogatták őt, ugyanakkor nem kért bocsánatot az ott ülő apósától, sem a tucatnyi másik rokonától, akik szintén ott voltak a teremben.

A bíróság a nőt 18, Rendall Knightot pedig 24 év börtönbüntetésre ítélte.

Felhasznált források:

https://www.inquisitr.com/3191943/cheryl-gasper-randall-knight-decorated-vet-andie-gasper-found-dead-in-truck-killed-by-ex-military-wifes-lover-on-she-made-me-do-it/

http://murderpedia.org/female.G/g/gasper-cheryl.htm

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!