Egy 39 éves férfi pincéjében, meztelenül találtak rá Utah államban a rendőrök egy 19 éves lányra, aki egy héttel korábban tűnt el - írja a Bors a Mirror cikke alapján.
Madelyn Allent december 13-án látták utoljára, mikor elhagyta a kollégiumot, ahol élt.
A lány másnap egy üzenetet küldött a családjának, amelyben mindössze annyi állt: szeretlek.
Ezután a telefonja elnémult.
Madelynt a hatóságok keresni kezdték, és miután sikerült bemérniük a telefonját, az eltűnése után egy héttel a rendőrök eljutottak a 39 éves Brent Brown házához. Itt találták meg a lányt, aki a beszámolók szerint teljesen meztelen volt, a testét pedig szén borította.
Mint kiderült, Madelyn a Kik nevű ingyenes üzenetküldő mobilalkalmazáson keresztül ismerkedett meg a férfivel, és december 13-ra megbeszéltek egy találkozót is.
A lány szerint Brent az akarata ellenére tartotta fogva, és
arra kényszerítette, hogy szexeljen vele, mert megfenyegette a családját.
Brown azonban a nyomozóknak azt mondta, hogy csak egy szexuális szerepjáték részeként kötözte meg Madelynt és vette el a telefonját.
A nyomozók a megdöbbentő ügy kapcsán még folytatják az adatgyűjtést.
Brownt emberrablás, nemi erőszak, tárgyi erőszak és az igazságszolgáltatás akadályozása gyanújával tartják fogva.
Címlapi / social media képünk illusztráció.