Donald Trump szükségállapotot rendelt el Washingtonban

politics Horizontal
A nemzeti gárda tagjaiból új védelmi kört húztak a Capitolium köré
Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök hétfőn szükségállapotot rendelt el Washingtonban január 24-ig - közölte a Fehér Ház, miután a hatóságok biztonsági fenyegetésekre figyelmeztettek Joe Biden megválasztott elnök január 20-i beiktatása kapcsán.
Vágólapra másolva!

A rendelkezés lehetővé teszi az amerikai belbiztonsági minisztérium és a szövetségi katasztrófaelhárítási ügynökség (Fema) számára, hogy szükség szerint összehangolják tevékenységüket a helyi rendvédelmi hatóságokkal.

15 ezer katonát vonnak össze a helyi rendfenntartókkal

A Capitolium ostroma nyomán egyébként is megszigorították az amerikai fővárosban a biztonsági intézkedéseket Biden ünnepélyes beiktatására tekintettel. Daniel Hokanson tábornok azt mondta, hogy a nemzeti gárda mintegy 15 ezer katonáját vonják össze Washingtonban a helyi rendfenntartók megsegítésére. A belbiztonsági minisztérium pedig közölte, hogy az elnök védelméért felelős Secret Service szerdától fokozott készültségben lesz.

A nemzeti gárda tagjaiból új védelmi kört húztak a Capitolium köré Forrás: AFP/Jason Redmond

Fegyveres, erőszakos zavargások lehetnek

Az amerikai sajtó időközben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) rendvédelmi szervek felé intézett belső figyelmeztetésére hivatkozva közölte, hogy a Biden beiktatása körüli napokban fegyveres, illetve erőszakos zavargások lehetnek a tagállamok fővárosaiban.