Holttesteket emeltek ki a kelet-kínai Santung tartományban bő két hete berobbant aranybányából hétfőn, egy nappal az után, hogy tizenegy bányászt élve mentettek ki a mélyből - jelentette a helyi hatóságok közlésére hivatkozva a kínai sajtó.

A tíz meghalt bányász holttestét hétfőn hozták a felszínre,

további egy bajba jutott vájárt pedig még mindig keresnek, az ő helyzete azonban nem ismert.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség által közreadott képen a mentőcsapatok tagjai viszik a berobbant aranybányából kimenekített bányászok egyikét a kelet-kínai Santung tartományban fekvő Csihsziában 2021. január 24-énForrás: MTI/AP/Hszinhua/Lüan Csin-Cseng

A Jentaj város közigazgatási területén található aranybányában január 10-én történt a robbanás, amelynek következtében 22 bányász rekedt a föld alatt. A helyszínen dolgozó mentőcsapatok több csatornát fúrtak a mélybe, melyeken keresztül először egy héttel a balesetet követően sikerült kapcsolatot létesíteni a lent rekedt bányászok egy csoportjával, nekik élelmet, ruhákat és egyéb felszereléseket juttattak le. Őket, illetve a mentési munkák során véletlenül előkerült további egy bányászt hozták fel vasárnap, kínai sajtójelentések szerint egy embert súlyos állapotban, további kettőt sérülésekkel szállítottak kórházba.

Kilenc bányászt vasárnap délelőtt folyamán, további kettőt pedig kora délután emeltek ki a mélyből. Egyiküket súlyosan legyengült állapotban hozták felszínre, ezért azonnal kórházba szállítottákForrás: MTI/AP/Hszinhua/Lüan Csin-Cseng

A bányát tulajdonló Shandong Wucailong befektetési vállalat ellen a tartomány illetékes hatóságai vizsgálatot indítottak az ügyben, a céget pedig nyilvános bírálat érte amiatt, hogy mintegy 30 órás késéssel jelentették a balesetet. A kínai törvények szerint az ilyen jellegű balesetekről egy órán belül kell értesíteni a helyi kormányzatot. A bánya működtetéséért felelős tisztségviselőket előállították, a robbanás okát pedig még vizsgálják.