Esküvője másnapján tudta meg, hogy a férjének régóta szeretője van

Vágólapra másolva!
Az Utah állambeli Aubry Lyn épp csak egy napja ment hozzá Justin Unfredhez, amikor egy ismeretlen nőtől Facebook-üzenetet kapott azzal, hogy az újdonsült férjének már hónapok óta szeretője van - számolt be az esetről a METRO.
Vágólapra másolva!

A masszőrként dolgozó 41 éves Aubry 2018 januárjában ismerkedett meg egy vernali bárban a 35 éves párjával, Justinnal. A férfi unszolására rá épp három évre Las Vegasban mondták ki a boldogító igent szűk családi körben.

"Minden olyan tökéletesen működött köztünk. Mivel én és Justin is voltunk már korábban házasok, ezért nem akartam elsietni a nagy napot, ami idén januárban volt. Aztán másnap derült égből villámcsapásként ért a hír.

- mesélte Aubry Lyn, aki hozzátette, hogy természetesen azonnal kérdőre vonta újdonsült férjét, aki persze először mindent tagadott. Aubry ezután az üzenetet küldő ismeretlen lányt is kérdőre vonta, hogy miért akarja tönkretenni a házasságát. Ezek után a huszonéves nő rengeteg olyan üzenet másolatát küldte el neki, amiket Justin és az anyja váltottak korábban, és a legtöbbjük igencsak pikáns volt, ahogy Aubry fogalmazott "szexuális jellegűek".

Sőt, mint kiderült a legutolsó ilyen üzenetváltásuk épp az esküvőjük napján volt, amikor abban is megegyeztek, hogy mikor és hol futnak össze legközelebb.

A férj ezek után bevallotta, hogy hónapok óta félrelépett, ugyanakkor azzal védekezett, hogy a másik idősebb nő érzelmileg nem jelentett neki semmit, és csak Lynt szereti.

Aubry pár napra az esküvője után ugyan beadta a válókeresetet, de egyelőre még nem mondták ki hivatalosan a válást,

és jelenleg is még egy fedél alatt lakik Justinnal.