Vipera okozott pánikot egy orsovai közintézményben

Keresztes vipera /Vipera berus/ (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Egy kígyó okozott komoly riadalmat kedden a Mehedinti megyei Orsova egyik közintézményének irodájában. A vadállatot a helyi csendőrség emberei fogták be - számoltak be az esetről a Maszol erdélyi hírportálon. 
Vágólapra másolva!

Mint írták, a helyszínre kiérkező hatóságok megállapították, hogy

a pánikot egy körülbelül 20 centiméter hosszúságú keresztes vipera okozta, amely a falat burkoló lambéria alatt bújt meg.

A kígyót befogták, majd a természetben szabadon engedték.

A román rendőrség egyúttal felhívta a lakosság figyelmét, hogy a kígyókkal való találkozás a meleg időszak beköszöntével kifejezetten veszélyes, és olyan helyeken is rájuk bukkanhatnak, ahol nem is számítanának rá.

Keresztes vipera /Vipera berus/ (illusztráció). Forrás: Biosphoto via AFP/Berndt Fischer

A hatóságok azt javasolják, hogy senki ne próbálja meg maga eltávolítani őket, hanem kérjenek mindenképp szaksegítséget.