Kórházba kellett vinni egy 15 éves lányt, mert elsápadt és görcsösen rángatózni kezdett, amikor egy nála jóval idősebb férfival szexelt egy autó hátsó ülésén. Még élt, amikor a férfi bevitte őt a kórházba, de az orvosok nem tudtak rajta segíteni. A lány másnap hajnalban meghalt.

A tragédia Brazíliában, Sao Paulóban történt még július 29-én, de a The Daily Star csak most számolt be a történtekről.

A portál szerint a fiatal lány, Gabrielly Dickson szívrohamot kapott, amikor egy 26 éves férfival volt egy autó hátsó ülésén. Elsápadt, az ajka elfehéredett és görcsösen rángatózni kezdett, majd elájult, ezért a férfi bevitte a legközelebbi kórházba.

Az orvosok azonnal kizárták, hogy a férfi okozta volna a lány rosszullétét. Számtalan vizsgálatot végeztek a lányon, de semmi sem utalt arra, hogy a 26 éves férfi bántotta volna, erőszakoskodott volna vele. 

Az állapota olyan súlyos volt, hogy a 15 éves fiatal másnap hajnalban meghalt.

Párja ellen nem indítanak eljárást, mert a portál szerint Brazíliában 14 éves kortól legálisan lehet szexuális kapcsolatot létesíteni kiskorúakkal. Sem a lány, sem pedig a férfi családja nem tudott róla, hogy összejárnak.