Nincs tisztában a Nyugat a közel-keleti keresztények helyzetével

Louis Raphael Sako bíboros
Vágólapra másolva!
A Nyugat nincs tisztában a közel-keleti keresztények helyzetével, félelmeivel - mondta Louis Raphael Sako bíboros, bagdadi érsek, iraki káld pátriárka a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

A káld katolikus egyház vezetője előadásában arról beszélt: a keresztények évek óta tartó drámája tovább folytatódik a Közel-Keleten. A radikalizmus mint politikai és vallási ideológia egyre erősebb,

a szélsőségesek célja, hogy eltüntessék a keresztényeket a Közel-Keletről.

Louis Raphael Sako bíboros kiemelte, Irak polgárainak és a keresztény közösségnek közös az álma: "békében, stabilitásban és méltóságban" szeretnének élni. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele a politika és a vallás, az állam és az egyház szétválasztása - mondta a pátriárka, a nemzetközi közösség segítségét kérve ehhez.

Az egyházi vezető megköszönte a magyar kormány és a magyar egyházak segítségét, amelyből az Iszlám Állam terrorszervezet által lerombolt falvak újulhattak meg a Ninivei-fennsíkon.

A közel-keleti keresztény közösségekről szólva kiemelte: ők őrzik a kereszténység gyökereit, ezért jelenlétük a világ valamennyi kereszténye számára alapvetően fontos. Kitért arra: a káld egyház "karizmája a vértanúság" , hiszen megalapítása óta üldözték a perzsák, az arabok, a mongolok, a törökök, az utóbbi időben pedig a muszlim szélsőségesek, az al-Kaida és az Iszlám Állam.

Louis Raphael Sako bíboros szerint a szélsőségesek célja, hogy eltüntessék a keresztényeket a Közel-Keletről Forrás: MTI


Ismertetése szerint a káld egyháznak jelenleg 18 egyházmegyéje van: 8 Irakban, 2 Iránban, egy Szíriában, Libanonban, Egyiptomban, Törökországban, 2 Örményországban, egy Kanadában és egy Ausztráliában. A hívek száma meghaladja az egymilliót. Louis Raphael Sako az iraki közösség szempontjából történelmi jelentőségűnek nevezte Ferenc pápa márciusi látogatását a térségben. Mint mondta, a látogatás hatása az "utcán is érződik", a keresztények és a muszlimok kölcsönösen nagyobb tisztelettel néznek azóta egymásra.