Lövöldözésbe torkollott egy síita tüntetés csütörtökön Bejrútban, szemtanúkra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint legalább hat ember meghalt, és többen megsebesültek.

Az incidens a Hezbollah befolyásos síita szervezetet támogatói és a vele szövetséges pártok tüntetésén történt, az igazságügyi palota közelében.

Egyes beszámolók szerint a lövöldözés azzal kezdődött, hogy

egy orvlövész tüzet nyitott egy épületből a tüntetőkre és a biztonságukat szavatoló katonákra.

A tüntetők is fegyvert rántottak, és a lövöldözés úgy ért véget, hogy a katonák őrizetbe vették az orvlövészt.

Egyes hírügynökségi jelentések szerint robbanások is történtek.

A helyi média élő felvételein lehetett látni, amint az emberek a csetepaté közepette fedezékbe menekülnek, mentőkocsik szirénázása hallatszik. Helyszíni beszámolók szerint a libanoni fővárosban órákon át fegyverropogás hallatszott.

A libanoni hadsereg közleményben megerősítette, hogy rálőttek az igazságügyi palota felé tartó tüntetőkre.

Nadzsib Mikati miniszterelnök nyugalomra intett, és követelte az erőszak felelőseinek letartóztatását.

A demonstrálók a tavalyi augusztusi bejrúti kikötői robbanás körülményeit vizsgáló bíró, Tarek Bitar ellen tüntettek, elfogultságát kifogásolva.

2020. augusztus 4-én a bejrúti kikötő raktáraiban szakszerűtlenül tárolt több mint 2700 tonna ammónium-nitrát robbanásában több mint 200 ember halt meg és Bejrút több negyede romba dőlt. Az áldozatok hozzátartozói és a károsultak közül sokan a hatalmon levő politikai osztályt vádolják korrupcióval és azokkal a mulasztásokkal, amelyek a robbanáshoz vezethettek. Széles körű az elégedetlenség amiatt, hogy több mint egy év elteltével még mindig nem sikerült a felelősöket megnevezni.

Kedden három hét alatt másodszor napolták el a robbanás ügyében folyó nyomozati eljárást, miután Tarek Bitar ellen két, kihallgatásra beidézett befolyásos politikus újabb panaszt nyújtott be. Egyikük, Ali Haszan Halil volt pénzügyminiszter ellen a bíró elfogatóparancsot is kiadott. A másik gyanúsított Gázi Zejter volt közfoglalkoztatási miniszter.

Szájed Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője hétfőn élesen bírálta Bitar bírót, és a leváltását követelte arra hivatkozva, hogy részrehajló, és politikai indíttatásból hoz döntéseket.

Tarek Bitar több befolyásos libanoni politikust ki akar hallgatni azzal a gyanúval, hogy tudomásuk volt a kikötőben tárolt, felrobbant vegyi anyagokról, de semmit sem tettek a katasztrófa megakadályozásáért. Bitart szeptemberben három egykori miniszter már megpróbálta elmozdítani a posztjáról, de a fellebbviteli bíróság ezt elutasította.