Elmondta, észrevették, hogy Oroszország egyre aktívabb a térségben. Sorra nyitják meg újra a szovjet időkben kiépített bázisokat, amelyeken legmodernebb fegyvereiket, köztük hiperszonikus rakétákat állomásoztatnak és tesztelnek, ezért a NATO-nak is meg kell erősítenie ott a jelenlétét. A munka már el is kezdődött.
Elsőként tengerészeti felderítő és járőr repülőgépeket szereznek,
hogy pontos képet alkothassanak arról, mi zajlik "fenn, a messzi északon", majd még tovább fokozza "erőfeszítéseit" a szövetség - fejtette ki Jens Stoltenberg, aki a napokban Justin Trudeau kanadai kormányfővel látogatta meg Kanada sarkvidékét. A Welt am Sonntag kiemelte, hogy a NATO-főtitkár először kereste fel Kanada sarkvidéki területét.
Stoltenberg arról beszélt, hogy a régió stratégiai szempontból igen fontos a NATO-nak, mert
döntő jelentőségű összeköttetés Európa és Amerika között, és itt a legkisebb a távolság Észak-Amerika és Oroszország között".
Moszkva törekvéseit jellemezve a cikkben idézték Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nemrég tett kijelentését az Északi-sarkvidékről. Így fogalmazott:
mindenki számára régóta teljesen világos, hogy ez a mi területünk, ez a mi földünk".
Oroszország mellett Kína is érdeklődik az Északi-sarkvidék iránt,
amely gazdag természeti erőforrásokban. A jégpáncél alatt található a világ földgázkészletének harmada és kőolajkészletének 16 százaléka, az éghajlata pedig a globális átlagnál háromszor gyorsabban melegszik, ami megkönnyíti az erőforrások kiaknázását és lehetőséget adhat új kereskedelmi útvonalak megnyitására.