Az Örményország és Azerbajdzsán közötti konfliktus az elmúlt 30 év során sosem zárult le teljesen, egymást váltották a magas és az alacsony intenzitású időszakok, magyarázta Grant Mikaelyan, a Caucasus Institute örmény munkatársa. Örményország a katonai egyensúlyt azzal próbálta fenntartani, hogy többek között támogatta a karabahi hadsereg fejlesztését, de az utóbbi években az egyensúly számos ok miatt felborulni látszik.
Az elmúlt bő 15 évben Azerbajdzsán az olaj és gázeladásokból származó bevételnek köszönhetően drasztikusan felpörgette a fegyvervásárlást, 2010 óta pedig Törökországgal stratégiai partnerek, ez a partnerség pedig a hadseregre is kiterjed, ami nem elhanyagolható tényező, hiszen Törökország rendelkezik a második legerősebb hadsereggel a NATO-ban.
Emellett a hadsereg is komoly reformon és modernizáción ment át, tehát általánosságba elmondható, hogy Azerbajdzsán felkészült a háborúra nyugati szomszédjával, amiről 2020-ban tanúbizonyságot is tettek.
Ezzel szemben az örményeknél a belső feszültség volt jellemző, nem álltak készen a háborúra 2020-ban, és most sem.
Tehát ebben a tekintetben a helyzet nem változott, viszont annál nagyobb átalakulás ment véghez a regionális erőviszonyok tekintetében. Az orosz - ukrán háború kitörése óta Moszkva katonákat és felszerelést vont el a régióból, ahogyan pedig csökken az orosz katonák jelenléte, úgy lesz egyre nehezebben meggátolni az azeri - örmény konfliktus eszkalációját.
Augusztusban ennek mutatkoztak előjelei, amikor is súlyos harcok robbantak ki Hegyi-Karabahban, szeptemberben pedig az ukrán ellentámadás hírére még inkább felbátorodhattak az azeriek, hiszen Oroszországnak nem maradt tartaléka ahhoz, hogy a sajátjukon kívül egy másik konfliktust is megvívjanak.
Farhad Mammadov, a Center for South Caucasus Studies azeri munkatársa arról beszélt, hogy mivel a diplomáciai kapcsolat megszakadt a két ország között, így jelenleg nincs hivatalos határ, tehát a határ szót ebben az esetben csak jelzőként lehet használni. Baku álláspontja szerint az örmények hajtottak végre támadást az azeri állások ellen, erre válaszolt Azerbajdzsán, vagyis rákényszerültek arra, hogy a "határ" teljes egészében fellépjenek és semlegesítsék a fenyegetést, beleértve infrastrukturális célpontokat.
A szakértő megemlékezett arról, hogy augusztus 31-én Brüsszelben megállapodás született arról, hogy az azeri és az örmény külügyminiszterek tárgyalnak majd és megállapodnak a békeszerződés tartalmáról, majd növemberben újra tárgyalóasztalhoz ülnek, akkor már az országok vezetői. Voltak rá utalások, hogy a novemberi tárgyalás során már akár a békemegállapodás is megszülethetett volna.
Mammadov kiemelte, hogy a helyzet normalizásálrsra két útvonal létezik. Az első Oroszország részvételével, a második Charles Michel, az Európai Tanács elnökével közösen lehetséges.
Örményország viszont egyik esetben sem tudta elengedni a Karabahban élő örmények kérdését. Azerbajdzsán álláspontja szerint viszont a Karabahkal kapcsolatos bármilyen kérdés feszegetése egyet jelent azzal, hogy Örményországnak területi igényei vannak Azerbajdzsánnal szemben.
Éppen emiatt Baku már nem fogadja el a Minszki Csoport tevékenységét, amely szerintük képtelen volt végrehajtani a feladatát 1994 és 2020 között.
Az örmények emellett folyamatosan keresik a lehetőséget arra, hogy új partnereket és közvetítőket vonjanak be a tárgyalásokba, ami mögött az Egyesült Államok befolyását sejtik. Szintén rossz néven vették, hogy Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén felvetette a Karabah-kérdést, amelyet egyenesen provokációnak tekintenek.
Baku álláspontja szerint az örményeknek be kell tartaniuk a korábbi megállapodás feltételeit, kivonni a katonáikat az orosz békefenntartók által kontrollált térségből, és létrehozni egy biztonságos útvonalat Azerbajdzsán és a Nahicseván Autonóm Köztársaság között. Amennyiben ezt nem hajlandóak megtenni, akkor Azerbajdzsánnak minden jogi alapja megvan ahhoz, hogy beavatkozzon.
Mikaelyan arra a kérdésre, hogy milyen hatásai vannak az orosz-ukrán háborúnak az azeri - örmény konfliktusra elmondta, hogy jelenleg Oroszország nem képes garantálni Örményország biztonságát és a nyugati országokat is a Ukrajnában zajló háború köti le. Hasonló volt a helyzet 2020-ban, amikor az egész világ a koronavírus-járvánnyal volt elfoglalva, az Egyesült Államokban pedig választásokat tartottak.
Ezt az időszakot választotta Azerbajdzsán arra, hogy offenzívát indítson, valamint szövetségesük Törökország is egyre ellenségesebben kezdett el viszonyulni Líbiához, Szíriához és Örményországhoz.
A politológus szerint tovább ront Örményország helyzetén, hogy az azeri és a török erők is képesek közös művelettervezésre, ráadásul ezek a tervek eddig nagy hatékonysággal működtek, míg a régi szovjet iskola szerint működő örmény hadseregnek nincs tapasztalata abban, hogy miként lehet megnyerni egy állóháborút. A törökök 2020-ban megtalálták az ellenszert az örmények védelmére, és ezt most is sikeresen tudják használni.
Mammadov szerint viszont Azerbajdzsán nem arra alapozza a konfliktus normalizálását, hogy éppen milyen helyzet van a közvetítő országokban. Kiemelte, hogy 2021 májusában már voltak összecsapások a "határon" és akkor még szó sem volt az ukrajnai háborúról. Másfelől Oroszország nem csak közvetítő, szemben az Európai Unióval, hanem alulíró fél is, amelynek be kell tartania azokat a kötelességeket, amelyeket elvállalt attól függetlenül, hogy háború van-e Ukrajnában, vagy nincs.
A háború előtt Oroszország lassítani akarta a béketárgyalások folyamatát azzal, hogy destabilizálta Örményországot, így megerősítve saját katonai jelenlétét Azerbajdzsánban (Hegyi-Karabahban), de ez az ukrán háború után nagyon nehéz lesz.
Tehát ha az örmények nem képesek betartani a feltételeket, akkor Azerbajdzsán önkezűleg fogja betartatni azokat. Oroszország pedig ebbe nem tud beavatkozni, az orosz hadierő állapota nagyban megváltozott 2020-hoz képest. Mammadov viszont kiemeli, hogy végső soron nem ez határozza meg, hogy Azerbajdzsán éppen aktív, vagy passzív a konfliktusban.
Az azeriek és az oroszok gyakran emlegetnek egy nyilvánosság elé nem került megállapodást, amelyet most Örményország nem hajlandó vagy nem képes betartani. Mikaelyan szerint ez lehetett az oka annak, hogy hiába kérte Nikol Pashinyan örmény elnök a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének beavatkozását, segítség nem érkezett a Moszkva által irányított katonai szövetségtől, amelynek Örményország tagja, de Azerbajdzsán nem. Egy másik ok a válasz elmaradására az lehet, hogy 1992-ben, az első hegyi-karabahi háború során Oroszország meg tudta akadályozni a közvetlen török beavatkozást, de azóta drasztikusan megváltoztak az erőviszonyok Törökország és Oroszország között, vagyis nem biztos, hogy 2022-ben a jelenlegi helyzetben az oroszok képesek lennének elrettenteni a törököket.