Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Kiadta Dél-Korea a bőröndös gyilkost

Új-Zéland, Auckland, gyerekek maradványai, árverés, aukció
Vágólapra másolva!
Új-Zélandra szállították azt a nőt, aki a vád szerint megölt két gyereket, majd a holttestüket bőröndökbe rejtette. Mint ahogy több cikkben megírtuk, idén augusztusban egy aucklandi raktárvásáron találták meg a bőröndöket, a gyilkossággal kapcsolatba hozott nő pedig Dél-Koreába menekült. 
Vágólapra másolva!

Két hónappal azután, hogy Dél-Koreában letartóztatták, kiadták Új-Zélandnak a gyilkossággal vádolt 42 éves nőt - írta az AP News. A dél-koreai igazságügyi minisztérium közölte, hogy

fontos bizonyítékokat is átadtak az ügyben Új-Zélandnak,

de részleteket nem mondtak.

A dél-koreai rendőrség gyanúja szerint

a nő lehet a két áldozat édesanyja,

mivel korábbi új-zélandi lakcíme volt bejegyezve ahhoz a raktárhoz, ahol a bőröndöket tartották.

Az új-zélandi rendőrség szerint a gyerekek 5 és 10 év közöttiek voltak, a maradványaik pedig évek óta a bőröndben voltak. A gyerekek nevét nem hozták nyilvánosságra.

Az új-zélandi rendőrség közölte, hogy a nő kedden meg is érkezett az aucklandi repülőtérre, szerdán már bíróság elé is áll, ahol két gyilkossággal vádolják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről