Bebetonozta kislánya holttestét egy nő Argentínában

Vágólapra másolva!
Buenos Airesben eltűnt egy ötéves kislány, a holttestét egy cementtel beöntött lábádban találták meg. 
Vágólapra másolva!

A kislány eltűnését az édesapja jelentette a rendőrségen, aki már hónapok óta nem látta a lányát.

A bejelentést követően helyszínelést tartottak, ahol a házkutatás során az eltűnt lány édesanyja beismerte, hogy meghalt a kislány, de további részleteket nem árult el. Attól tartott ha kiderül a szörnyű tette elveszik a tőle a másik két kiskorú gyermekét - írja a Sky News.

A halott kislány holttestét egy cementtel töltött ládában találták meg.

A nő egy táskába rejtette a gyereket, amit egy faládába tett, amire egy közeli építkezésről hozott cementet öntött.


- mondta el egy nyomozó az egyik helyi hírügynökségnek.

Orvostani vizsgálatok után kiderült, hogy a kislány légúti fertőzés következtében halt meg.

Az édesanya szerint az esti fürdetést követően halt meg, mikor felkelt hozzá már csak az élettelen testét találta az ágyban. A másik két gyereket a nagymamájuk gondozására bízták, míg folyik az ügyben a nyomozás. A nőt emberölés vádjával gyanusítják.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!