Vágólapra másolva!
Az orosz erők átvették az irányítást az Ukrajna keleti részén fekvő Kreminna város felett – közölte a regionális kormányzó.
Vágólapra másolva!

Szerhij Gaidai luhanszki kormányzó azt mondta, az ukrán csapatok kivonultak a városból, és hogy Kreminna már az oroszok irányítása alatt áll.

– mondta.

Azt is mondta, hogy az oroszok minden oldalról támadnak, és hogy a civil halálos áldozatok számát 200-ra becsülik, de valójában ennél sokkal többen halhattak meg.

A 18 ezres lakosú Kreminna az első város, amit az oroszok elfoglaltak a kelet-ukrajnai új offenzíva során.