Nem a tervezett mértékben kezdi meg a rezsicsökkentést a spanyol kormány. Teresa Ribera ökológiai átmenetért felelős szocialista miniszter tájékoztatása alapján az eredetileg kalkulált minimum 30 helyett csak 15 százalékkal tudják csökkenteni a villanyszámlák végösszegét a gázárplafon bevezetése után.

Brüsszel a közelmúltban hagyta jóvá, hogy Portugália és Spanyolország a különleges földrajzi elhelyezkedése miatt egy évre függetlenedhessen a közös árképzési rendszertől és önálló
energiaszigetként működve bevezethessen egy átlag 50 euró/MWh-s gázárplafont.

A baloldali spanyol kormány úgy kalkulálta, hogy a gáz árának rögzítésével legalább 30 százalékkal
csökken majd a havi áramszámlák végösszege is. Úgy tűnik azonban, hogy elszámolták magukat, és a gázlimittel mindössze 15 százalékos villanyszámla-csökkenés lesz elérhető. Erről Teresa Ribera ökológiai átmenetért felelős szocialista miniszter beszélt a davosi Világgazdasági Fórumon az spanyol RTVE hírtelevíziónak nyilatkozva. A tárcavezető szerint "bár nem a kormány által kívánt mértékben segítik a lakosságot, így is nagyon fontos megtakarítást könyvelhetnek majd el a fogyasztók".

A spanyol állami közlönyben már megjelent a rezsicsökentésről szóló intézkedés, de dacára a közös árképzési rendszertől való függetlenedésnek, mégis meg kell várni Brüsszel végleges zöld jelzését.