Gyerekpornót találtak egy németországi orvosnál

Orvosnál talált gyerekpornó
Vágólapra másolva!
Gyermekpornográfiát találtak egy volt segédorvosnál Homburgban. A homburgi egyetemi kórház elbocsátotta az orvost, mert szexuálisan zaklatott egy női beteget. Most azonban az ügyészség  gyermekpornográfia birtoklása miatt emelt vádat ellene.
Vágólapra másolva!

Az orvos 2021-ben állítólag bántalmazott egy felnőtt női beteget a sürgősségi osztályon. A nő akkor panaszt tett - írja a Bild.

Az orvos állítólag a mellkasa tájékán vizsgálta meg a nőt, noha az hasi fájdalmakkal küzdött. Az asszisztens orvos csak azután hagyta abba a nő mellének vizsgálatát, hogy többször is felszólították erre.

Az ügyészség nyomozást indított "kezelési viszonyt kihasználva elkövetett szexuális visszaélés miatt".

Mivel az orvos állítólag később megpróbált kapcsolatba lépni a beteggel egy Messengeren keresztül, mobiltelefonját elkobozták.

A nyomozás során állítólag gyermekpornográfiára bukkantak a telefonon.

Az orvos védőügyvédje a hosszú ejárási időre hivatkozva azt akarja elérni, hogy ne emeljenek vádat.

„Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!