Az óceánba engednék a fukusimai atomerőmű radioaktív hűtővizét

Vágólapra másolva!
Több százan tiltakoztak Tokió különböző részein kedden a japán kormány terve ellen, mely lehetővé tenné a fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizének a Csendes-óceánba engedését.
Vágólapra másolva!

Helyszíni beszámolók szerint a legtöbben a fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokiói Elektromos Művek Vállalat (TEPCO) épületénél demonstráltak, sokan vidékről érkeztek a tiltakozásra.
A megmozduláson a többi között a halgazdaságok védelmét is hangoztatták, valamint

feliratú táblák is felbukkantak.

A tiltakozók petíciót is átnyújtottak a vállalatnak, melyben egyebek mellett a sugárzás élővilágra gyakorolt hatásvizsgálatairól szóló kutatások nyilvánosságra hozatalát követelik.

A demonstrációhoz a nap folyamán öt ellenzéki képviselő is csatlakozott. A tüntetésen felszólalt Fukusima Mizuho, a Szociáldemokrata Párt vezetője is, aki a radioaktív anyagok rendkívül szigorú ellenőrzésére szólított fel.
A terv ellen Kína is tiltakozott, azt vetve a tokiói kormány szemére, hogy

a radioaktív hűtővíz tengervízbe engedése káros hatással lesz a tengeri élővilágra és a térségben élő emberek egészségére.

Dél-Korea a múlt héten bejelentette, szakértőket küld a fukusimai atomkatasztrófa helyszínére, hogy a helyszínen mérjék fel a hűtővíz esetleges tengerbe engedésének biztonsági kockázatait.
A szakértők látogatásáról Jun Szuk Jol dél-koreai elnök korábban megállapodott Kisida Fumio japán miniszterelnökkel.
Bár

Tokió biztonságosnak ítélte a több mint 1,3 millió tonna, megfelelő szintűre tisztított hűtővíz fokozatos, több évtizeden át tartó, ellenőrzött tengerbe engedését,

a szigetországban már több tüntetést tartottak a vállalkozás ellen. Különösen a halászatból élő közösségek aggódnak a helyben kifogott halak minőségének megítélése és az éppen csak talpra álló vállalkozásaik jövője miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!