Itt van a megdöbbentő bosszú: erre nem számítottak az amerikaiak

apple iphone 14 pro okostelefon smartphone mobilozás
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Az Apple részvényei zuhannak, miután Kína állítólag megtiltotta az iPhone használatát a kormányzati tisztviselők számára - írja az rt.com. Az értesülések szerint Kína, amely az Apple-termékek legnagyobb külföldi piaca, tovább növelheti a tisztviselők iPhone-használatának korlátozását.
Vágólapra másolva!

A portál arról számolt be, hogy az Apple piaci értéke közel 200 milliárd dollárral esett vissza, miután a hírek szerint

Kína megtiltotta a kormányzati dolgozóknak, hogy iPhone-t vagy bármilyen más külföldi eszközt használjanak munkahelyi célokra, illetve bevigyék azokat az irodába, ahol dolgoznak.

Óriásit zuhantak a részvények

A döntés miatt az Apple részvényei közel három százalékot estek csütörtökön, az elmúlt két napban pedig 6,4 százalékot. Az amerikai technológiai óriás több jelentős beszállítójának részvényei is zuhantak. A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses chipgyártója és az Apple beszállítója több mint 2 százalékot veszített. Míg a világ egyik legnagyobb félvezetőt vizsgáló és csomagoló cége, az ASE Technology Holding részvényei két százalékot zuhantak, a kameralencséket gyártó Largan Precision több mint három százalékos visszaesést tapasztalt.

Az Apple-termékek legnagyobb külföldi piaca, Kína tovább növelheti a tisztviselők iPhone-használatának korlátozását Forrás: Malte Helmhold / Unsplash

A Reuters azt is írja, hogy Allen Huang, a tajpeji Mega International Investment Services Corp ügyvezető igazgatója szerint Kína, amely az Apple-termékek legnagyobb külföldi piaca, tovább növelheti a tisztviselők iPhone-használatának korlátozását.

A kínai eladások az Apple teljes bevételének mintegy ötödét tették ki tavaly.

Már korábban is voltak korlátozások

Az rt.com szerint néhány ügynökség kormányzati tisztviselőit már évek óta eltiltották az iPhone-ok használatától. Úgy tűnik, hogy a legutóbbi döntés viszont csak fokozza ezt.

Februárban Peking azt is követelte, hogy a Kínában működő multinacionális vállalatok, köztük az Apple, az Amazon és a JPMorgan Chase nyújtsák be adatkezelési gyakorlatukat auditálásra, mielőtt engedélyeznék a helyben generált adatok országon kívülre történő exportálását.

Mi jön ezután? Forrás: Andy Wong/AP

Az Egyesült Államokban megtiltották a köztisztviselőknek, hogy olyan márkák kínai telefonjait használják, mint a Huawei, vagy letöltsék és használhassák a népszerű kínai tulajdonú TikTok közösségi média alkalmazást a kormány által kibocsátott eszközeiken.

Akkor a tisztviselők aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Peking megpróbálhat hozzáférni az amerikai felhasználók adataihoz.