Mint arról korábban ugyanis az Origo már beszámolt, Eva Kaili volt szocialista EP-alelnököt december elején tartóztatták le a súlyos brüsszeli korrupciós botrány vezető alakjaként. A megalapozott gyanú szerint Kaili és társai pénzért Katar és Marokkó érdekeiért is dolgoztak az EP-ben. A belga rendőrség az üggyel összefüggő házkutatások során több koffernyi készpénzt foglalt le, ebből a hírek szerint Kaili lakásán 600 ezer eurót találtak 50 eurósokban, más helyekről pedig újabb 900 ezer euró került elő.
Kiszelly Zoltán kifejtette, hogy ahhoz, hogy megértsük a Kaili-ügyet és a volt szocialista EP-képviselő Gurmaival való kapcsolatát, először érdemes azonosítani a brüsszeli korrupciós mechanizmus lényegét. A politológus szerint vannak baloldali politikusok, akiket idegen hatalmak lefizetnek, így ezek a brüsszeli, szocialista korrupt politikusok más szocialista politikusokat is megkörnyékeznek és arra vesznek rá, hogy a megbízó állam érdekében szavazzanak, támogassanak ügyeket. Itt az a kérdés, hogy ezt milyen eszközökkel érik el? Az igazgató szerint
a legtöbb esetben valamilyen ellenszolgáltatásról van szó, ami lehet pénz, vagy lehet valamilyen előny is, akár szívességek cseréje.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a felek kölcsönösen támogatják egymás ügyeit, és ennek értelmében úgy szavaznak, hogy az egyik fél például pozíciót kapjon, és ez a másiknak is előnyös legyen.
A politológus hangsúlyozta, hogy érdemes arra is emlékezni, hogy Kaili előtt még Gyurcsányné volt az Európai Parlament egyik szocialista párti alelnöke, így tulajdonképpen az ő hivatali utódja Eva Kaili. Így nem is meglepő, hogy Kaili jó kapcsolatot ápolt Gyurcsányékkal, és Kaili is csatlakozott a Magyarországot támadó brüsszeli politikusok kórusához.
Visszatérve a lényeghez: bizonyos pozíciók betöltésénél jól jöhet, ha a másik fél kérésének megfelelően szavaz valaki; és nem muszáj feltétlenül pénzmozgásokra gondolni: elegendő lehet, ha tesz egy-két szívességet azzal, hogy úgy szavaz, vagy nyilatkozik, ahogyan "kérik" tőle. Ebben az esetben ő is számíthat ezen szívességek viszonzására, például pont akkor, amikor tisztségek betöltéséről szavaznak.
Egy másik lehetőség, amiről Donáth Anna maga beszélt egy belső fórumon, hogy egy számukra fontos témában "tájékoztatják" az illetékes uniós biztost, vagy más befolyásos brüsszeli politikust, mint ő Vera Jourovát Magyarország kapcsán. Láttuk, hogy Eva Kaili is milyen vehemensen támadta korábban Magyarországot – szemléltette a mechanizmus lényegét Kiszelly Zoltán.
Az igazgató az interjúban kitért arra is, hogy a dollármédia azért hallgat az ügy kapcsán, mert éppen arra a korrupciós és befolyásolási mechanizmusra derülne fény itthon, amelynek Magyarországot elítélő nyilatkozataira ők rendszeresen hivatkoznak. Szerinte egyértelműen látszódik, hogy vannak érdekcsoportok, úgy, mint a Soros-hálózat „megbízható szövetségesei", vagy akár más érdekkörök, amelyek befolyást szereznek az Európai Parlamentben. Itt nemcsak arról van szó, hogy valaki kap egy pénzzel teli borítékot, úgy, mint az egyik korrupt baloldali olasz politikus, aki mikuláscsomagban adott át 50 ezer eurót, hanem arról is, hogy ha úgy szavaz valaki, ahogyan kérik tőle, és esetleg kiesik az EP-ből, akkor kap majd az egyik NGO-nál egy jól fizető, zsíros állást. Hozzátette:
ez így kvázi nem minősül korrupciónak, de nem jön rosszul egy havonta 5-8 ezer eurót fizető állás, amihez hozzászokott valaki képviselőként.
Ez kellemetlen a dollármédiának és a dollárbaloldalnak: kiderülne tehát, hogyan működik ez a baloldali korrupciós rendszer.
Fény derülne rá, hogy Magyarországon is épp úgy működik a baloldal és annak magát „független-objektívnek" beállító médiája, mint az Eva Kaili-ügy esetében: az amerikai, vagy európai globalistáktól megkapják a pénzt, amiért cserébe kapnak egy világos elvárást.
Eva Kaili is megkapta a maga pénzét, és kapott egy világos utasítást, hogy aktivistaként mit kell képviselnie. Ezek a globalista körök jól látják, hogy mivel a baloldalon fogynak a szavazóik, a csökkenő szavazat- és mandátumszámot pénzzel kell ellensúlyozniuk, mint tavaly áprilisban Magyarországon, ahol a háborúpárti baloldalt támogatták dollárjaikkal – tette hozzá.