Dráma Salzburgban: késsel mészárolta le riválisát egy magyar férfi

Véres gyilkosság miatt állt bíróság elé egy 34 éves magyar férfi Salzburgban, akit végül 18 évnyi börtönbüntetésre ítéltek. A férfi brutális módon, kilenc késszúrással végzett egy 42 éves férfivel, akit riválisának vélt: áldozata ugyanis annak a nőnek volt az élettársa, akiért a magyar gyilkos elborult elmével rajongott.
Csupán életében egyszer találkozott a nővel
A szintén magyar születésű nővel egy magyar társkereső oldalon ismerkedett meg, amire a nő azért regisztrált, mert éppen szakított barátjával, a későbbi áldozattal. Ekkor ment el egyetlen randevújára a kétgyermekes magyar férfivel is, aminek a végén
a nő udvariasan, de határozottan közölte: nem szeretne párkapcsolatot vele.
A magyar férfi azonban betegesen rákattant a nőre és közölte, hogy nem fogadja el a nemleges válaszát.
"Már a neten keresztül belé szerettem. Ő volt az a nő, akire mindig is vágytam. Nagyon akartam ezt a kapcsolatot" - mondta tárgyalásán is. Bár a nő ezután is többször kijelentette, hogy semmiképpen sem szeretne járni vele, a magyar férfi teljesen becsavarodott: telefonon és a közösségi oldalakon zaklatta vágyai tárgyát, miután pedig közösségi oldaláról is letiltotta őt, a telefont pedig nem vette fel,
a férfi ezután kamu profilokon keresztül írogatott neki és újabb számokról hívogatta. Az üzenetekben és a hívásokban hol könyörgött, hol pedig szidta az asszonyt.
Vágyai tárgyának minden percét megfigyelte az ámokfutó magyar
Márciusban az egyre betegebb helyzet már egészen odáig fajult, hogy
a férfi még németországi munkáját is feladta, hogy a nő közvetlen közelébe, Henndorfba költözzön.
Erről azonban senkinek, a nőnek sem szólt, főleg, hogy az asszony idő közben újra összejött volt barátjával, akivel békében és szeretetben éltek. A magyar férfi azonban titkos albérletéből folyamatosan figyelte őket, a nap szinte minden percében:
Még azt is pontosan tudta, hogy reggelente mikor mennek el otthonról - mondta a tárgyaláson Sebastian Wolfsteiner ügyész. Így az ámokfutó magyar egyik reggel sötét ruhát öltött, és a pár házának az ajtajához osont akkor, mikor a férfi dolgozni indult.
Amikor a meglepett élettárs kinyitotta az ajtót, azonnal le is csapott 13,5 centis késével: kétszer tiszta erőből megszúrta.
Az ordibálásra kirohant a nő is, aki először megpróbálta leállítani a bekattant magyart, de ez nem sikerült neki: az az asszony szeme láttára még további hétszer lesújtott, majd elmenekült.
A nő előtt akart végezni magával
A férfi véres ruhájában elmenekült, majd egy nyaralóban megpróbált végezni magával, ám elfogták. Végül mindent bevallott. A salzburgi ORF szerint elmondta, hogy már a mészárlás előtt is vagdosta magát, eredeti terve pedig az volt, hogy a nő szeme láttára lesz öngyilkos. A nő szerint eredetileg nem akart ölni, hanem az asszonyt várta az ajtóban, hogy végezhessen magával.
"Letérdelt az ajtó elé, és maga elé tartotta a kést. De nem ő nyitott ajtót, hanem a barátja" - mondta ügyvédje, aki hozzátette, hogy védence ekkor kialvatlan, feszült és ittas állapotban volt. A bíróságot nem hatották meg a hallottak, és végül 18 évre ítélték a magyar gyilkost.
Címlapi képünk illusztráció!