Lángokba borult Dublin a borzalmas migránsbűnözés miatt - videók

Írország fővárosban csütörtökön egy férfi késsel esett neki kisgyerekeknek. A késelő egyes hírek szerint algériai. Egy 5 éves kislány kritikus állapotban van, egy 6 éves kislány súlyos sérüléseket szenvedett a késes ámokfutótól. Csak a járókelők beavatkozásának köszönhető, hogy nem sikerült több gyereket megtámadnia.
Az egyik szemtanú a következőket mondta:
Észrevettem egy férfit, aki szúró mozdulattal az út túloldalán üvöltözött. Láttam, hogy ott voltak a srácok, lerángatták a támadót a gyerekekről. Több gyerek volt ott. Véget ért a tanítás és jöttek ki az épületből. Azt mondanám, négy, öt és hat év közöttiek voltak. Nem idősebbek...
Megszólalt az ír Sinn Fein elnöke, Mary Lou McDonald is. Azt mondta, hogy a közösséget "megdöbbentette és elborzasztotta" a Parnell téren lévő iskola előtt történt késelés.
A brutális terrortámadás már sok volt az íreknek, egyből spontán tiltakozásba kezdtek és a kormányukat, valamint a rendőrséget okolták az incidens miatt. A közösségi médiában egyre több videó kezdett el terjedni a demonstrációról.
Az írek dühe az illegális, ellenőrizetlen és válogatás nélküli bevándorlás ellen, amely a dublini iskolások elleni támadáshoz vezetett:
A dublini belvárosban elképesztő állapotok alakultak ki.
A Reuters riportere pedig azt írta,
nem túlzás azt állítani, hogy a rendőrség elvesztette az ellenőrzést Dublin központjában.
Természetesen a hatalmon lévő pártok és a média egyből szélsőjobboldalinak címkézték a demonstrálókat, akiknek nem tetszik a teljesen ellenőrizetlenül zajló migráció.
Fontos megjegyezni, hogy Írországban sem a parlamentben, sem a parlamenten kívül nincsen szélsőjobboldali erő, vagy alakulat.
A szigetországban a radikális nemzeti erőket a baloldal egyesítette maga mögött az elmúlt évtizedekben.
Hermann Kelly, az Ír Szabadságpárt vezetője arra mutatott rá, hogy
Dublin Észak-Közép városrészében élő 306 ezer emberből 237 ezer nem Írországban született.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a Dublinban élőket senki nem kérdezte meg arról, hogy akarják-e ezt a bevándorlást.
Leo Varadkar, Írország bevándorláspárti kormányfője pénteken arról beszélt, hogy nem lehet olyan választ adni a gyerekeket megkéselő támadásra, ami csütörtök este történt Dublinban. A miniszterelnök szerint:
Ezek a bűnözők nem azért tették, amit tettek, mert szeretik Írországot. Nem azért tették, amit tettek, mert meg akarták védeni az ír embereket.
Azért tették, mert tele vannak gyűlölettel, szeretik az erőszakot, szeretik a káoszt, és szeretnek fájdalmat okozni másoknak – tette hozzá Varadkar az ír köztévé tudósítása szerint.
Megrázó, megdöbbentő jelenetek voltak csütörtökön a fővárosunkban. Borzalmas bűnözői támadás ártatlan gyerekek ellen, ezt követően a korábban soha nem látott szintű bűnöző rablás és vandalizmus. Az igazságügyi miniszternek mennie kell
- ezt már az ellenzéki Aontu párt közölte pénteken.
Pénteken a rendőrség a csütörtöki késes támadás áldozatairól azt közölte:
egy ötéves kislány, aki súlyosan megsérült, továbbra is kritikus állapotban van.
Egy hatéves kislányt kevésbé súlyos sérülésekkel kezelnek, míg egy ötéves kisfiút csütörtök este hazaengedtek a kórházból. Egy 30 év körüli nő súlyos állapotban van, míg egy 50 év körüli férfi szintén súlyos állapotban van egy dublini kórházban.
Dublin belvárosában egyébként még péntek reggel is takarítottak. Drew Harris rendőrfőnök elmondta, hogy 34 embert tartóztattak le, és "még sok letartóztatás fog következni". A demonstrálók többek között 13 üzletet kifosztottak, három buszt és egy villamost felgyújtottak, valamint 11 rendőrautót megrongáltak.