Szarvas József: Vidnyánszky Attilának pedig maradnia kell!

Szarvas József
Vágólapra másolva!
Szarvas József a Nemzeti Színház Kossuth-díjas színésze nyilatkozott az Origónak.
Vágólapra másolva!

"A legfontosabb, hogy Horváth Lajos Ottó és a Julika meggyógyuljon. Hála Istennek nem történt katasztrófa. Nagy baj történt, de nem katasztrófa. Úgy hallom, hogy minden rendben lesz velük, meg fognak gyógyulni és ez a legfontosabb.
Vidnyánszky Attila férfias döntést hozott. Magára vállalta a felelősséget. Mindig azt gondolom - és ez az egész világon így működik -, hogy hibást találni mindig könnyű, felelőst nehezebb. Bizonyos helyzetben mindannyian felelősek vagyunk azért a közösségért - jelen esetben a színház közösségéért. A színészek, a műszak is, tehát mindannyian felelősséggel tartozunk azért a közösségért, amelyben vagyunk. A legfontosabb, hogy ezt a helyzetet jó tanulságul megragadjuk, és hogy ezt a traumát sikerüljön feldolgozunk. Vidnyánszky Attilának pedig maradnia kell" - mondta az Origónak Szarvas József.