A lövöldözés Hackney csendes lakóövezetében történt kedden este.
A lövöldözésben egy 42 éves nő olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.
Rajta kívül egy 20 éves férfi és egy 16 éves fiú sérült meg. Az ő állapotukról egyelőre nincs pontos információ – írja a BBC.
A rendőrök emberölés miatt indítottak nyomozást, de egyelőre nem tartóztattak le senki. A helyszínt kordonnal zárták le, az egyik ház ajtaja mellett egy fehér sátrat állítottak fel. Egész éjjel több rendőr is kint volt a helyszínen.
A rendőrség szóvivője elmondta, hogy sokkoló az, ami történt.
Elmondta, hogy jelenleg tanúkat keresnek, a következő napokban pedig több rendőr is kint lesz a környéken.
Hozzátette, hogy az ott lakó közösség válaszokat akar majd, a rendőrség pedig folyamatosan tájékoztatni fogja őket ahogy haladnak előre a nyomozásban.
Az elmúlt időszakban többször is volt hasonló eset Londonban. Tavaly októberben éjszaka lőttek le két embert, év elején pedig hatan sérültek meg egy lövöldözésben, köztük két gyerek.