Három ember, köztük egy gyerek a Nashville-től 80 kilométerre fekvő Montgomery megyében halt meg, míg a másik három halálos áldozatot Nashville egy lakónegyedében találták meg.
Ugyanott a forgószél miatt beomlott egy templom teteje, ami után 13 embert vittek kórházba.
A vihar miatt összesen 62 ember került kórházakban különböző sérülésekkel, a mentők közlése szerint többek állapota kritikus.
Helyi hatóságok szerint
a térségben legkevesebb 22 tornádó alakult ki szombaton délután.
A vihar sújtotta településeken helyi idő szerint vasárnap délelőtt már a romok eltakarításán és a károk összegzésén dolgoztak, miközben Tennessee államban még mintegy 40 ezer háztartásban nem volt áram.
A vihar közel két évvel azután következett be, hogy a Nemzeti Meteorológiai Szolgálat 41 tornádót regisztrált több államon keresztül, köztük 16-ot Tennessee-ben és nyolcat Kentuckyban.
Csak Kentuckyban 81 ember halt meg
- írta a portál.