Így hízeleg Soros György fiának Zelenszkij - videó

Alex Soros, Soros György, Soros, NGO, ngo, nyílt társadalom, joe biden
Vágólapra másolva!
Volodimir Zelenszkij szánalmas módon hajbókolt Soros György fia, Alex Soros előtt egy konferencia előtt. Az ukrán elnök bizalmasan üdvözölte azt a Soros Alexet. Ennek legfőbb oka, hogy mára a Soros-hálózat szinte teljesen felvásárolta Ukrajnát.
Vágólapra másolva!

Volodimir Zelenszkij nagyon szívélyesen beszélgetett egy konferencia előtt Soros György fiával, Soros Alexszel. Az alábbi videó elején jól látható, hogyan hajbókolt az ukrán elnök az amerikai tőzsdespekuláns előtt.

Miért találkozik Alex Soros Zelenszkijjel?

- ezzel a szöveggel posztolt az X-en szombat este Alexander Soros, aki több képet is megosztott, amint Volodomir Zelenszkijjel kezet fog.

Az eset azért érdekes, mert hivatalos keretek között még nem találkozott Soros György fia és az ukrán elnök. A váratlan találkozónak különös az időzítése is, hiszen arra éppen akkor került sor, amikor a nemzetközi médiában Zelenszkij hatalmának meggyengüléséről, a hadseregen belüli térvesztéséről, és a lehetséges utódjáról cikkeznek.

A kárpátaljai sajtóban egyébként téma volt maga a rendezvény. „Oroszország szándékosan próbálja elpusztítani a gyerekek minden kapcsolatát Ukrajnával, a közeli rokonaikkal. Hazugságokat tanítanak nekik Ukrajnáról, erről a háborúról. Gyerekeket adnak ki illegális örökbefogadásra – még akkor is, ha ők maguk mondják, hogy van családjuk Ukrajnában" – fogalmazott az ülésen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Az, hogy Alexander Soros milyen minőségében mutatkozott az ukrán elnökkel, egyelőre nem teljesen tiszta.

Az mindenesetre biztos, hogy egyre gyakrabban bukkan fel Ukrajnában, rövid időn belül másodszor látogatott el a háború sújtotta országba.

Vasárnap már bejárta a sajtót a hír, hogy a fiatalabbik Soros Kijevbe utazott, ahol találkozott és megállapodást kötött az ukrán First Ladyvel, Olena Zelenszkával és csapatával.

Néhány hete pedig az ukrán gazdaság fejlesztéséről és az újjáépítésről is beszélt az ukrán elnöki hivatal vezetőjével, Andrij Jermakkal. A hivatalos közlemény szerint a találkozón részt vett még az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője, az elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója, Laura Silber, a Nyílt Társadalom Alapítványok érdekérvényesítésért és kommunikációért felelős alelnöke, valamint Olekszandr Susko, a Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Alexander Soros egyébként már hónapok óta készül a Soros-birodalmon belüli hatalomátvételre: az Egyesült Államokban, a balkáni országokban és Ukrajnában is megfordult az elmúlt időszakban.