Novák Katalin: Elon Musk egy újabb szövetséges a családok szabadságharcában és a békemisszióban

Vágólapra másolva!
Elon Muskkal arról beszélgettünk, mit tehetünk közösen azért, hogy a fiatalok bátrabban merjenek igent mondani a gyermekekre. A gyermektelenség korunk legaggasztóbb jelensége. Elon Musk személyében egy új szövetségesünk lett a családok szabadságharcában, aki ismeri és elismeri Magyarország családközpontú programját - számolt be Novák Katalin államfő a Tesla-vezérrel való találkozójáról. 
Vágólapra másolva!

„Elon Musk – egy újabb szövetséges a családok szabadságharcában és a békemisszióban" – írja Facebookon Novák Katalin, miután személyesen találkozott a világ egyik legbefolyásosabb alakjával, az X (korábban Twitter) tulajdonosával Austinban, az Egyesült Államokban.

A köztársasági elnök szerint Magyarországon kívül is egyre többen látják, hogy a nyugaton beköszöntött demográfiai jégkorszak az általunk megismert világ végével fenyeget. „Hazánk elsőként helyezte a családpártiságot a demográfiai küzdelem középpontjába.

- osztja meg Novák Katalin.

Novák Katalin Elon Muskkal találkozott Forrás: Novák Katalin/Facebook

Hozzátette: hosszan beszéltek az ukrajnai háborúról is. Egyetértettek, hogy mielőbbi tűzszünetre és tartós békére van szükség. „Annak külön örülök, hogy a kárpátaljai magyarság problémáit is megértette beszélgetésünknek köszönhetően" – hangsúlyozta Magyarország köztársasági elnöke.

Musk számára is fontos volt a találkozó

Mint kiderült, Elon Musk is rendkívül fontosnak tartotta a találkozót, hiszen már közben kitett egy gyors posztot saját X-oldalára, amin nagyszerű találkozóról beszél!

Musk a közelmúltban személyesen találkozott többek között Meloni olasz miniszterelnökkel, Macron francia elnökkel, Erdogan török elnökkel vagy éppen az izraeli elnökkel, Netanyauval, ám találkozóikat nem osztotta meg az X-en. Külön érdekesség, hogy az említett politikai vezetők egytől egyig megosztottak valamit ezekről a beszélgetésekről, de Musk nem így tett.