Szijjártó Péter köszönetet mondott a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt politikusainak

Szijjártó
Forró Krisztián, a Szövetség elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden köszönetet mondott a Szövetség nevű szlovákiai magyar párt politikusainak, amiért hosszú évek szétszabdaltsága után végre egységes magyar politikai erő jött létre a felvidéki közösség képviseletére.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Szövetség elnökével, Forró Krisztiánnal közös borsi sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy Magyarországnak érdeke a jó együttműködés, a jó kapcsolat Szlovákiával, s ezen a területen a kormány összekötő kapocsként és erőforrásként tekint a felvidéki magyarságra.

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: Facebook

- jelentette ki.

"Hosszú évekig küzdöttünk a Felvidéken is a szétszabdaltsággal, amelynek politikai lenyomata is volt több párt képében.

- tette hozzá.

Szijjártó Péter ezért köszönetét fejezte ki az Összefogásból, a Magyar Közösség Pártjából (MKP) és a Most-Hídból a Szövetségbe igazoló és ott maradó politikusoknak, hogy "a magyarság érdekét tartják, tartották szem előtt, ami nyilvánvalóan sok esetben okoz talán még személyes lemondást is".
"De akik most itt vannak, nekik az erejük épp abban áll, hogy kellő sorrendet tudtak felállítani a magyar közösség érdeke és a saját személyes érdekeik vagy büszkeségük között" - fogalmazott.

- emelte ki.

"Úgyhogy sok sikert kívánok nektek szombatra, és egészen biztosak lehettek abban, hogy mi is nagyon fogunk izgulni, szurkolni fogunk az egész nap folyamán, és várjuk a jó híreket" - közölte.