Barátainak könyörög a pedofil férfi, aki a Madeleine McCann ügy gyanúsítottja

Madeleine McCann ügye sok éve foglalkoztatja a sajtót
Vágólapra másolva!
Kétségbeesetten próbálja elérni a barátait az a pedofil férfi, aki a Madeline McCann eltűnési ügy legfőbb gyanúsítottja. A férfi azt szeretné, ha a barátai mellette tanúskodnának, ha kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak miatt bíróság elé kellene állnia. A férfi jelenleg is börtönben van nemi erőszakért és kábítószer-kereskedelemért, 2026-ban szabadulna. Madeline mindössze hároméves volt, amikor 2007 májusában eltűnt, amikor szüleivel Portugáliában nyaralt. A kislány eltűnése az elmúlt évek legismertebb és legrejtélyesebb ügye a mai napig.
Vágólapra másolva!

A 46 éves Christian Brüeckner, jelenleg hétéves büntetését tölti egy német börtönben. Az elmúlt időszakot pedig azzal töltötte, hogy kétségbeesetten próbálja felvenni a kapcsolatot a régi barátaival, akik teljesen elhatárolódnak tőle, mióta megtudták, hogy a férfi pedofil és számos szexuális bűncselekményt követett el gyerekek ellen, valamint a Madeleine McCann eltűnési ügyben is elsőszámú gyanúsított.

A férfi a leveleiben arra kéri a barátait, hogy tanúskodjanak mellette a bíróságon és arra panaszkodik, hogy az ügyészség megpróbálja szörnyetegnek beállítani.

Volt barátai nem akarnak semmilyen módon kapcsolatba lépni a férfival, egyenesen megrémisztette őket az, hogy leveleket kaptak Németországból

– mondta a férfi egyik volt barátja a Mirrornak.

A pedofil férfi a kislány eltűnésének az idején ugyanazon az üdülőhelyen, Praia Da Luz-ban, élt egy rozoga parasztházban és számos esetben indult már ellene szexuális erőszak miatt eljárás, azonban tagadja azt, hogy köze lenne Madeleine eltűnéséhez.

A kis Madeleine eltűnése

Idén tavasszal volt a 16. évfordulója Madeleine McCann eltűnésének.

A brit kislány nem sokkal a negyedik születésnapja előtt, 2007. május 3-án tűnt el egy Praia da Luz-ban található hotel hálószobájából,

ahol testvéreivel együtt aludt, míg a szülők barátaikkal együtt egy közeli étteremben vacsoráztak. Bár az este alatt felváltva átmentek a hotelszobába, hogy ránézzenek a gyerekekre, minden rendben van-e velük, egyik alkalommal halálra rémülve tapasztalták, hogy a kis Maddie eltűnt.

Madeleine McCann Forrás: AFP/Handout

A kislány ügyében

mind a portugál, mind a brit rendőrök nagy erőkkel nyomozni kezdtek, a szülők pedig nemzetközi keresőkampányt indítottak gyerekük megtalálása érdekében.

A kezdeményezéshez több híres ember is csatlakozott, például David Beckham futballista, és J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írónője.

A szülők, mint első számú gyanúsítottak

Még ennek az évnek a nyarán a szülőket, Kate és Jerry McCannt gyanúsították meg azzal, hogy közük lehet lányuk eltűnéséhez, ugyanis vérfoltokra emlékeztető nyomokat találtak abban a szobában, ahonnan a kislány eltűnt, illetve a házaspár által bérelt autóban is, noha a szülők azt állították, hogy azt 25 nappal a gyerekük eltűnése után vették bérbe.

Kate és Jerry McCann Forrás: AFP/Joe Giddens

A rendőrök emellett azt is feltételezték, hogy a szülők altatót adtak a gyereküknek, hogy nyugodtan szórakozhassanak, és ez vezethetett Maddie halálához. Volt egy olyan feltevésük is, hogy egy véletlen balesetben halhatott meg a kislány, melyet szülei okoztak.

Végül nem találtak elegendő bizonyítékot a szülők ellen, így egy évvel később megszüntették a nyomozást velük szemben.

Évekig csak találgattak, ki lehet a tettes

Szintén 2007 őszén egy szobalányt gyanúsítottak meg, hogy elrabolhatta a kislányt, bosszúból, amiért kirúgták a hotelból.

2009-ben egy brit pedofil, Raymond Hewlett ellen folyt a nyomozás,

aki több fiatal lányt is megerőszakolt, Madeleine eltűnése idején pedig épp Praia da Luz közelében tartózkodott, így a rendőrökben felmerült a gyanú, hogy ő rabolhatta el a gyereket. Azonban ellene sem sikerült elegendő bizonyítékot találni.

Forrás: Origo

2013 tavaszán a rendőrök újabb vizsgálatokat indítottak Maddie ügyében. Minden lehetséges embert megpróbáltak összegyűjteni, és kihallgatni, akiről felmerült, hogy érdemi információkkal rendelkeznek az ügyben, illetve megpróbálták kizárni, hogy közük lehetett a kislány eltűnéséhez.
Ebben az évben egy újabb brit férfit is meggyanúsítottak az elrablásával, akiről fantomkép is készült, végül nem tudták rábizonyítani a bűncselekményt.
2014-ben már nyolcra becsülték azoknak a számát, akiknek közük lehetett Medeleine eltűnéséhez, 2017-re pedig négymilliárd forintot költöttek a nyomozásra, ami ennek ellenére nem hozott eredményt.

2015 júliusán Ausztráliában megtalálták egy 2-4 év közötti kislány holttestét, amelyről azt feltételezték, hogy az eltűnt Maddie maradványai,

így nyomozást indítottak az ügyben, azonban eredménytelenül.
2019-ben egy rendőr egyenesen pénzkidobásnak nevezte a nyomozásra költött összeget, amivel a szülőkből rendkívüli ellenszenvet és fájdalmat váltott ki. Szerintük ugyanis, amíg nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a gyerek halott, nem adhatják fel a vizsgálatokat.

Szintén 2019-ben egy Martin Ney nevű férfit gyanúsítottak meg

Madeline elrablásával, illetve megölésével. Nem alaptalanul, ugyanis a férfit

27 évre ítélték három gyerekgyilkosság, és szexuális zaklatás miatt, ráadásul Madeleine eltűnése idején a környéken dolgozott. Azonban tagadta, hogy bármilyen köze lenne a dologhoz, és nem is találtak ellene elegendő bizonyítékot.

2020, a fordulat éve

A 2020-as év gyökeres változásokat hozott Madeleine eltűnésének ügyében, ugyanis

megtalálták azt a férfit, aki mai napig az ügy egyetlen gyanúsítottja. A Christian Brückner nevű német férfi 1995 és 2007 között megszakításokkal a portugál üdülőhelyen élt.

A rendőrök egy telefonhívás alapján jutottak a nyomára.
A Scotland Yard beszámolója szerint a német férfi sokáig, akár hetekig is

egy portugál rendszámú régi Volkswagen kisbuszban lakhatott, és ezt a járművet használhatta 2007. május 3-án,

Madeleine McCann eltűnésének napján is.

Christian Brückner Forrás: Italian Carabineri Press Office

A rendőrök azonosítottak egy német rendszámú, Jaguar XJR 6 típusú autót is,

amely szintén a gyanúsított nevén volt és a portugáliai üdülőhelyen találták, de a brit

kislány eltűnése után egy nappal, 2007. május 4-én egy másik német állampolgár nevére íratták át.

A Scotland Yard ezért felhívást indított, és kérte azoknak a jelentkezését, akik a két kocsit 2007 tavaszán és nyarán egymás közelében látták. Emellett két mobiltelefon ügyében is felvilágosítást kértek. Az egyiken, amelynek száma +351 912 730 680, a rendőrségi vizsgálat szerint a gyanúsított telefonhívást fogadott Madeleine McCann eltűnésének estéjén Praia da Luz körzetében. A hívás a +351 916 510 683 mobiltelefonszámról érkezett a férfi telefonjára, és a tájékoztatás szerint a rendőrök úgy tudják, hogy a hívó fél nem a portugáliai üdülőhelyen tartózkodott a beszélgetés idején.

Sok van a rovásán

A férfiról hamar kiderült, hogy több szempontból sem nevezhető ártatlannak. Alkalmi munkái mellett lopásokból és betörésekből tartotta fent magát, emellett drogügyei miatt is ismerős volt rendőri körökben. A dílerkedés, és a fogyasztás sem állt távol tőle.

A férfi már 17-szer állt bíróság előtt kábítószer birtoklása, lopás, testi sértés, ittas vezetés, és szexuális zaklatás miatt.


Emellett kiderült róla, hogy nemcsak javítási munkákat vállalt, de prostituáltként is tevékenykedett a portugál nyaralóközpont területén.
A legsúlyosabb terhelő bizonyíték ellene azonban az, hogy több nőt is megerőszakolt, illetve szexuálisan zaklatott válogatás nélkül, kiskorúaktól kezdve egészen az idősekig.

Többek között ötéves mostohalányát is megerőszakolta egy parkban,

majd fotókat készített róla, melyeket a saját laptopján tárolt. Az eset 2013-ban történt, 6 évvel Madeleine eltűnése után a németországi Braunschweigben.

Volt munkatársai elmondták, hogy rendkívül agresszívan bánt a nőkkel,

egyik barátnőjét félholtra verte, miután a nála jóval fiatalabb - mindössze 17 éves - belenézett a férfi laptopjába,

ahol gyerekbántalmazásról illetve pornóról szóló felvételeket talált.
Tavaly novemberben pedig az a hír terjedt el róla, hogy másik barátnőjét, az akkor 24 éves Monika Pawlakot

bedrogozva verhette agyon 2010-ben, majd feldarabolta, és szemeteszsákokba rejtette a holttestét.

Szintén 2020-ban derült ki róla, hogy

2005-ben Praia da Luzban karddal rontott be egy idős asszonyra, ezután meg is erőszakolta a 72 éves amerikai turistát, amiért a mai napig börtönben ül.

Minden bizonyíték ellene szól

A férfit 2020 nyarán nemcsak Madeleine, de másik kislány megölésével is meggyanúsították, és rengeteg feltételezés született arról, hogyan végezhetett Maddie-vel, melyek közül egyik sokkolóbb a másiknál.

A férfi egyik korábbi elszólásából a rendőrök arra következtettek, hogy disznókkal etethette meg a kislány holttestét.

A férfinak ugyanis korábban volt egy törzshelye, egy kocsma, ahol a csaposnő szemtanúja volt, hogy a férfi feltűnően ingerült lett, amikor Madeleine ügye szóba került, és szó szerint hallatta, hogy ezt mondta:


Ezután újabb elméletek születtek arról, hogyan rabolhatta el a kislányt: egyik ismerősének elárulta, hogy

a kisbuszban, amellyel közlekedik, van egy van egy titkos rekesz, amelyet marihuána szállítására használt, és félig viccesen megjegyezte:

Madeleine McCann Forrás: AFP/Vasco Celio

Még ugyanezen a nyáron a férfi egyik barátja azt mondta, azt is elképzelhetőnek tartja, hogy az interneten adta el a gyereket. A férfi ugyanis tudott róla, hogy Christian Brückner

rendszeresen használta a dark webet, ahol főleg pornográfiával és drogokkal üzletelt, és gyakran dicsekedett vele, hogy milyen jól lehet keresni gyerekekkel.

A férfi ebből azt a következtetést vonta le, hogy egykori legjobb barátja elrabolta, majd az interneten eladta Madeleine McCannt.

A szülők még nem adták fel a reményt

Azonban mindez a mai napig nem vezette el a rendőröket az ügy végső megoldásáig.
Ahogyan a Guardian egy héttel ezelőtt megírta,

a férfi ellen újabb vádakat emelt az ügyészség szexuális bűncselekmények miatt,

melyeket 2000 december 28. és 2017 június 11. között követhetett el. Az egyik esetben egy 70-80 év közötti asszonyt erőszakolt meg, akit még nem azonosítottak, emellett egy 20 éves, ír nő ellen elkövetett szexuális erőszakkal is vádolják.
Mindkét esetben kikötözte, majd ostorral verte áldozatait, a kegyetlen támadásról pedig videót is készített.

Egyedül a Madeleine ügyét nem sikerült még rábizonyítani,

annak ellenére sem, hogy a szinte az eddigi nyomozás során szerzett összes információ ellene szól, és abban reménykedtek, hogy idén sikerülhet pontot tenni az ügy végére.

Kate Gerry McCann Madeleine McCann Forrás: AFP/Melanie Maps

Annak ellenére, hogy már a rendőrök is egyre kevesebb esélyt látnak arra, hogy Madeleine McCann élve előkerül, sőt, két évvel ezelőtt a német nyomozók egyenesen halottnak nyilvánították a kislányt,

a szülők a mai napig nem adták fel a reményt,

hogy egy napon magukhoz ölelhetik imádott lányukat. Hiszen a legfőbb bizonyíték, a holttest azóta sem került elő. A legfrissebb hírek szerint pedig előkerült egy nő, aki azt mondja, ő maga Madeleine és szerinte erre bizonyítékai is vannak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!