Az állami katasztrófavédelmi szolgálat figyelmeztette a veszélyre a mintegy kétezer embernek otthont adó Raglan és Beaufort lakóit, valamint a környező területeken élőket, és kérte őket, hogy amíg még biztonságos, hagyják el a várost, induljanak kelet felé a Melbourne-től 95 kilométerre nyugatra fekvő Ballaratba - számolt be róla az MTI.
Ballarattól északnyugatra mintegy 50 négyzetkilométernyi területen pusztítanak a lángok. Nyugatabbra egy hasonló méretű területen tombol a tűz.
Jason Hefferman, a vidéki tűzvédelmi hatóság vezetője az ABC News televíziónak azt mondta:
arra számítanak, hogy a következő egy-két órában a tűz kiterjedése gyorsan nőni fog, a környéken élőknek pedig most kell életbe léptetniük az ilyen esetekre kidolgozott túlélési tervüket.
Az állam nagy területein tűzriadó van érvényben, és a helyi meteorológiai intézet csütörtökön a forró, száraz szél és a lehetséges zivatarok miatt több körzetre is rendkívüli figyelmeztetést adott ki. A hőmérséklet délután - hely idő szerint - 15 órakor 40 Celsius-fok felett volt az állam északnyugati részén. Ausztráliában nem ritkák a bozóttüzek, amik szinte az egész lakosság életére hatással vannak. A katasztrófa időnként megállíthatatlannak tűnik, szerencsére a zivatarok sokat segítenek a tűzoltóknak.