Holtan találták a savval nőre és gyerekekre támadó migránst Londonban

Vágólapra másolva!
Egy afgán migráns, Abdul Shokoor Ezedi egy anyára és két gyerekére támadt Londonban január utolsó napján. Az afgán migráns először megpróbálta elütni a nőt, majd savval öntötte arcon, összesen végül tizenketten sérültek meg a vegyi incidensben. A gyanúsított elmenekült a helyszínről, nagy erőkkel kezdték keresni. Most úgy tűnik, megtalálták a holttestét.
Vágólapra másolva!

A 35 éves Abdul Shokoor Ezedi után kutató rendőrök egy holttestet találtak a Temzében. A savval támadó migránst utoljára a londoni Chelsea híd fölé hajolva látták a térfigyelő kamerák felvételein. Hivatalosan még nem azonosították a holttestet, de minden jel arra utal, az elkövetőt találták meg.

A támadáskor viselt jellegzetes ruházata és a holttestén talált tárgyak alapján határozottan úgy gondoljuk, megtaláltuk Ezedi holttestét, felvettük a kapcsolatot a családjával.

 Az azonosításhoz DNS-vizsgálatra, és a fogazatának vizsgálatára lesz szükség. Ez eltarthat egy ideig – mondta Jon Savell, rendőrfőkapitány.

A megtámadott nő továbbra is kórházban van, az állapota már stabilnak mondható. A hajtóvadászatot rengetegen segítették, a rendőröket közel ötszázan hívták telefonon - írja a BBC

Ezedi 2016-ban költözött az Egyesült Királyságba Afganisztánból, halála előtt Newcastle környékén élt. Az általa savval leöntött nő az élettársa volt, megromlott a kapcsolatuk, a támadás napjára találkozót beszéltek meg Londonba.

 Clapham városrészben történt a szörnyű eset, melynek során erősen maró hatású anyagot használt az elkövető.

Abdul Shokoor Ezedi
Összesen tizenkét ember sérült meg a január 31-én történt támadásban
Fotó: AFP / CCTV