Így fosztott ki egy tinédzserbanda egy luxusautó-kereskedést Wisconsinban - videó

Vágólapra másolva!
Múlt héten egy csoport tizenéves tört be egy Land Rover luxusautó-kereskedésbe Wisconsinban, és kilenc autót loptak el, amelyek összértéke meghaladja a 200 millió forintot.
Vágólapra másolva!

Egy csoport tizenéves, akikről úgy vélik, hogy egy chicagói szervezett bűnözői kör tagjai, a múlt héten betörtek egy Land Rover luxusautó-kereskedésbe Wisconsinban - írja az AP News.

Kilenc luxusautót loptak el, amelyek összértéke meghaladja a 583 ezer dollárt (200 millió forintot)

- közölték a hatóságok.

A biztonsági kamerák felvételein látszik, amikor kilenc gyanúsított február 18-án reggel betört egy Jaguar-Land Rover márkakereskedésbe Waukesha-ban, Milwaukee közelében.

Dan Baumann, a helyi rendőrkapitány elmondta, hogy a gyanúsítottak betörtek az autókereskedésbe, megkeresték kulcsokat, majd kiriasztották az autókat, amiket el akartak lopni.

Baumann szerint az ellopott kilenc luxusautó értéke meghaladja az 583 000 dollárt (209 millió forint).

A rendőrség azt feltételezi, hogy egy Chicago környéki tizenévesekből álló szervezet felelős a nagy értékű lopásért.

Az egyik gyanúsítottat, egy 17 éves chicagói fiút vasárnap tartóztatták le, miután egy rendőrségi üldözés során összetörte az egyik lopott autót - közölte a rendőrség. A rendőrség keresi a másik nyolc gyanúsítottat.

A kilenc lopott autóból hatot már megtaláltak - négyet Chicagóban, egyet Chicago külvárosában, egyet pedig Wisconsinban, amit a 17 éves fiú összetört az autós üldözésben - írja a Fox.

Kedden délután a 17 éves chicagói Calvin Valentine-t négy bűncselekménnyel vádolták meg a luxusautólopási ügyben és az óvadékot 50 000 dollárban állapították meg (18 millió forint) - írja a The Freeman.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!