Itt van Oroszország nagy bejelentése: elindulnak Kijev ellen

Vágólapra másolva!
Kijev és Odessza orosz városok, az elsőt az orosz erők elérhetik az Ukrajna elleni "különleges hadművelet" során, a másodiknak pedig ideje "hazatérnie" - jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke csütörtökön, orosz médiumoknak nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

Medvegyev szerint az orosz hadsereg a "különleges hadművelet" céljainak teljesítése részeként elérheti Kijevet, mivel onnan fenyegetés éri "Oroszország létét". A fenyegetést nemzetközinek nevezte, szerinte Kijevet "Oroszország ellenfeleinek nemzetközi brigádja irányítja", élén az Egyesült Államokkal.   

Hol kell megállni? Nem tudom. Úgy gondolom, hogy (...) továbbra is keményen és komolyan kell dolgoznunk. Vajon Kijevnél lesz ez? Igen, valószínűleg Kijevnek is meg kell lennie. Ha nem most, akkor egy idő után, talán a konfliktus fejlődésének egy másik szakaszában

- mondta Medvegyev.

Odesszáról csak annyit tudok mondani: Odessza, gyere haza! És kész. Odesszát rég visszavárjuk az Oroszországi Föderációba, már csak a város történelme okán is, amiatt, hogy milyen emberek élnek ott, milyen nyelvet beszélnek. Ez a mi oroszországi, orosz városunk 

- írja a Lenta Medvegyev szavai alapján.

A volt elnök és kormányfő rövidlátónak nevezte a kijevi "klikk" magatartását az odesszai orosz műemlékek és egyéb kulturális örökség megsemmisítése tekintetében.
 

"Ezzel egyszerűen eltaszítják maguktól az emberek egy részét, még azokat is, akik a közelmúltig hűségesek voltak a hatalomhoz. Ez egyébként is szörnyű képet mutat, mert már az egész orosz kultúra és a közös utunk elleni küzdelemről van szó" - hangoztatta. 

Arra figyelmeztetett, hogy az Ukrajnától a népszavazások nyomán elcsatolt Donyec-medence és Novorosszija Oroszországtól való elszakítását célzó kísérletek "világkatasztrófához, egy igazi, teljes körű harmadik világháborúhoz" vezethetnek.

Szerinte a jelenlegi ukrán állam magukra az ukránokra nézve veszélyes, ezért választás előtt állnak: vagy élet egy normális, közös államban Oroszországgal, illetve egy ahhoz közeli formában, vagy vég nélküli háború.
 

"Ravasz" húzásnak nevezte a Nyugat felől a tárgyalások szükségességéről kiadott jelzéseket, amelyek mögött szerinte az a remény áll, hogy az így nyert haladékot újabb ukrajnai fegyverszállításokra használják fel, és Kijev megkíséreljen egy, a tavalyi kudarcnál sikeresebb ellentámadást.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek szomorú sorsot jósolt, úgy vélekedett, hogy "véres bohócként" marad meg hazája történelmében, aki semmi jót sem hozott népének.

"Valószínűleg arról fognak emlékezni rá, hogy bizonyos testrészével könnyedén zongorázott. Ez minden, amit el tudok róla mondani" - mondta Medvegyev.

Úgy vélekedett, hogy az ukrán fegyveres erők azon katonái, akik nem követtek el emberiesség elleni bűncselekményt, a háború után megbocsátást nyerhetnek. Szerinte "bizonyos értelemben 

ugyanezt a mércét kellene alkalmazni" Ukrajnában is, mint a második világháború utáni Németországban.

Medvegyev hangsúlyozta, hogy az orosz fegyveres erők nagyon emberségesen bánnak az ukrán hadifoglyokkal. Ugyanakkor kijelentette, hogy a Novorosszijában és Donyec-medencében "kivárásra berendezkedett kártevőket" le kell leplezni, és szibériai munkatáborokba kell küldeni átnevelésre. Véleménye szerint az "új területeken" olyanok, akik az ukrán tankok érkezésére várnak, "nincsenek olyan sokan".
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!