Kórházba került V. Harald norvég király

Vágólapra másolva!
Norvég királyi tisztviselők közölték, hogy V. Harald norvég királyt fertőzéssel szállították kórházba, miközben Malajziában nyaralt.
Vágólapra másolva!

V. Harald norvég király fertőzéssel kórházba került, miközben Malajziában nyaralt - közölte a norvég királyi ház kedden közleményben.

A 87 éves uralkodó az elmúlt hónapokban többször is megbetegedett, ami aggodalmat keltett az államfő egészségi állapotával kapcsolatban. 

Királyi tisztviselők a norvég médiának azt nyilatkozták, hogy Haakon herceg (a trónörökös) fogja ellátni apja feladatait a király felépüléséig.

Nem ez az első eset, hogy a király feladatait egy időre a trónörökös Haakon herceg veszi át. A király 2020-ban és 2022-ben is hosszabb időt töltött kórházban, feladatait ekkor is a trónörökös vette át.

Harald, aki magánúton tartózkodik külföldön, Európa legidősebb uralkodója. Államfői feladatai jobbára reprezentatív tevékenységet jelentenek, és nincs tényleges politikai hatalma.

Két nappal a múlt heti születésnapja előtt a palota bejelentette, hogy a király külföldi magánutazásra indul, anélkül, hogy az úti célt vagy az időpontot közölték volna.

Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök azt mondta, hogy szomorúan értesült a király állapotáról és mielőbbi jobbulást kívánt neki - írta az ABC.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!