Váratlan bejelentés: katonai művelet indít az EU

Fotó: Twitter
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn jóváhagyták az EUNAVFOR ASPIDES nevű uniós művelet elindítását a biztonságos hajózás szabadságának helyreállítására és védelmére a Vörös-tengeren.
Vágólapra másolva!

A tanácskozásról kiadott brüsszeli közlemény szerint az uniós művelet biztosítani fogja az EU haditengerészeti jelenlétét azon a területen, ahol 2023 októbere óta számos támadás ért nemzetközi kereskedelmi hajókat. 

Védelmi megbízatásának keretein belül a műveletben részt vevő hadihajók kísérni fogják a kereskedelmi hajókat, és megvédik őket az esetleges támadásoktól.

A művelet a Vörös-tengert az Indiai-óceánnal összekötő Báb-el-Mandeb tengerszoros és a Perzsa-öblöt az Ománi-öböllel összekötő Hormuzi-tengerszoros útvonalai mentén, valamint a Vörös-tenger, az Ádeni-öböl, az Arab-tenger, az Ománi-öböl és a Perzsa-öböl nemzetközi vizein fog tevékenykedni. A művelet parancsnoksága a görögországi Láriszában lesz.

A közleményben Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselőt idézték, aki azt mondta, hogy a művelet elindításával az Európai Unió gyorsan reagál a kialakult a helyzetre, hozzájárulva a biztonság és a hajózás szabadságának helyreállításához a rendkívüli stratégiai jelentőségű tengeri folyosón. 

A művelet kulcsszerepet fog játszani a kereskedelmi és biztonsági érdekek védelmében az EU és a szélesebb nemzetközi közösség érdekében - tette hozzá.

A tanácsi közlemény szerint az ASPIDES művelet szorosan együttműködik az Afrika szarvánál és az Indiai-óceán nyugati részén tevékenykedő, főként a szomáliai kalózkodás elleni EUNAVFOR ATALANTA nevű katonai művelettel annak érdekében, hogy hozzájáruljon a tengerhajózási biztonsághoz - írták.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X közösségi oldalon közzétett üzenetében üdvözölte a művelet elindítását, amely - mint kiemelte - a válságra adott legjobb válaszon túl lépést jelent egy erősebb európai tengeri jelenlét felé a közös érdekek védelmének szavatolására.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!