Szijjártó Péter: Mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért

szijjártópéter
Szijjártó Péter külügyminiszter
Vágólapra másolva!
Mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Európa továbbra is háborús pszichózisban szenved, utalva Emmanuel Macron francia elnök azon kijelentésére, miszerint nem zárható ki, hogy a Nyugat csapatokat küld a háborúban álló Ukrajnába.

Ukrajna, Oroszország, orosz-ukrán háború, háború
Emmanuel Macron NATO-katonákat küldene az ukránok megsegítésére
Fotó: AFP 

Minél tovább tart az orosz-ukrán háború, annál közelebb kerülhet hozzánk "az a rémisztő veszély, amelyet harmadik világháborúnak lehet nevezni

 – közölte.

A nyugat-európaiak először csak sisakokat, majd lőszereket, kézifegyvereket, harckocsikat, rakétákat küldtek Ukrajnának, ezek után nem csoda, hogy egyes nyugati politikusok már szárazföldi csapatok küldéséről beszélnek – mondta. Ez teljesen szembemegy az eddigi közös döntésekkel – jelentette ki. 

Kifejtette: a NATO-tagországok két éve hoztak egy döntést, amely szerint a NATO nem hadviselő fél, és mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért. 

Azok a nyugati politikusok, akik csapatok küldéséről beszélnek, ezt a NATO-döntést sértik meg. Hangsúlyozta: Magyarország álláspontja az, hogy sem fegyvert, sem katonákat nem küld Ukrajnába, az emberéleteket csak tűzszünettel és béketárgyalásokkal lehet megmenteni.

Azt mondta, a NATO védelmi szövetség, és nem dolga megtámadni senkit. Felelőtlennek és veszélyesek nevezte egyes nyugat-európai politikusok kijelentéseit, "mert egy ilyen pattanásig feszült helyzetben egy felelőtlen mondat világszintű tragédiává, biztonsági kihívássá alakulhat". A legfontosabb, hogy mindenki térjen vissza a józan ész talajára, és tartózkodjon az olyan nyilatkozatoktól, amelyek eszkalálhatják a háborút. A miniszter szerint minél tovább tart a háború, annál többen halnak meg, és annál rosszabb lesz Ukrajnának. 

Hónapok óta hallom, hogy a csatatéren az ukránok kivívnak egy olyan pozíciót, amelyből jobb helyzetből kezdhetnek tárgyalásokat. Az elmúlt hetekben világossá vált, hogy ez a forgatókönyv megbukott, az idő Oroszország oldalán áll"

 – mondta.

Szijjártó Péter szerint megnyugtató, hogy az európai politikusok többsége Macron nyilatkozata után világossá tette, nem fognak katonákat küldeni Ukrajnába. A balti államok harcias álláspontja nem újdonság, de megnyugtató, hogy az amerikai elnök sem a csapatok küldése mellett foglalt állást – fűzte hozzá.

Arról is beszélt, hogy a visegrádi négyek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) keddi találkozóján mind a négy ország miniszterelnöke világossá tette: nem kívánnak szárazföldi csapatokat küldeni Ukrajnába. Igaz, hogy a béke kérdését másként ítélik meg, de mind a négy ország és kormány számára világos, hogy a nemzeti érdekek érvényesítése miatt előnyös a visegrádi együttműködés. 

Az illegális migrációval, az energiaellátás szuverenitásával, a mezőgazdaság fejlődésével kapcsolatban az érdekek egybeesnek, és azokat közösen eredményesebben tudják megvédeni 

– jegyezte meg. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!