A 75 éves Simon Frost nyugdíjas fogorvos az interneten ismerkedett meg Evaval 2017-ben. A nő kórházi dolgozónak és pornósnak adta ki magát, amihez Briana Lee amerikai pornósztár képeit használta fel, amiket el is küldött Simonnak. A férfi hamar oda lett az új lányért, aki elpanaszolta neki, hogy nem tud hozzájutni az 5 milliós örökségéhez, csak akkor ha a férfi küld neki valamennyi pénzt.
Ezért Simon 6000 fontot (2,7 millió forint) küldött neki a megtakarításaiból, 3000 fontot (1,3 millió forint) hitelkártyáiról és 10000 (4,6 millió forint) fontos előleget egy banktól.
Ezután a pár megbeszélt augusztusi találkozót, azonban mindenezek előtt a nőnek sikerült arra is rávennie az idős férfit, hogy adja meg Evanak a bankkártya adatait is, majd a nő minden előjel nélkül eltűnt és még a találkozóra sem ment el, pedig a férfi repülőjegyet is vett a nőnek az Egyesült Királyságba 1600, azaz közel 740 ezer forintért.
Később kiderült, Eva egy afrikai csaló nő, aki összesen 20 ezer fontot csalt ki Simonból.
Az esetet a 28 éves Briana Lee sem hagyta szó nélkül. Elmondta, nem ez volt az első eset mikor valaki visszaélt a meztelen képeivel és arra kérte az a rajongóit, hogy ne küldjenek pénzt olyan embereknek akikkel még sosem találkoztak.
A volt esküvői fotós, Mario Antoinet 10 év börtönre ítélték, ugyanis a férfi több éven keresztül producernek adta ki magát, aki pornófilmeket forgat.
A 34 éves férfi 2011-2016 között rengeteg állprofilt készített és az oldalain menedzserként és fotósként reklámozta magát,
aki nem létező pornó cégeknél dolgozik. Ilyen volt például a "Playboy Worldwide" és "Playboy Asia." is.
Mario még szerződést is aláíratott azokkal a nőkkel, akikkel el tudta hitetni, hogy ő valóban pornót forgat.
Sőt mindegyiküknek 1,5 milliót ígért, ha szexelnek vele.
Azonban egyik nőt sem fizette ki soha és még a meztelen fotóikat is tovább küldte az ismerőseinek és barátainak.
Mario összesen 21 nőt vett rá arra, hogy szexeljen vele. A férfit ezért csalással vádolták és 10 év börtönbüntetésre ítélték.
Lars Mitchell a koronavírus idején az interneten ismerkedett lányokkal, ahol rátalált Jade Kush pornósztár profiljára is. A férfi azonnal felvette a kapcsolatot a nővel, aki eközben pikáns képeket és videókat küldött neki, sőt még flörtölt is Larssal.
A férfi ezután megkérdezte a nőt, hogy nincs-e kedve videón beszélgetni. Jade azonban azt válaszolta, csak pénzért hajlandó ezt megtenni. Ezért Lars küldött neki 100 dollárt (46 ezer forint), de a nő ennek ellenére sem kapcsolta be a kameráját. Azt mondta koszos a kamera lencséje ezért nem tudnak beszélni.
Ezután Jade arra kérte a férfit, hogy küldjön neki még 300 dollárt,azaz 138 ezer forintot, mert új bútorokat szeretne venni a lakásába.
Lars ekkor már sejtette, hogy valószínűleg átverik, de ennek ellenére is elküldte a pénzt a nőnek, aki a pár száz dolláros összeg megérkezése után elérhetetlenné vált.
Ekkor derült ki, hogy a nő egy csaló volt, aki a híres pornósztár képeit használta fel.
Egy csaló Sasha Gray egykori pornómodellnek adta ki magát és elhitette egy angliai férfival, Paul Martinnal, hogy
életveszélyes állapotban kórházba került és nincs pénze kifizetni a kórházi kezeléseket.
Paul azt sem tudta, hogy a neki küldött képek évekkel ezelőtt készültek, ugyanis Sasha Gray már évtizedekkel ezelőtt kilépett a pornóiparból.
A csaló azt állította, hogy 2300 dollárra, tehát 850 ezer forintra van szüksége, ahhoz ki tudja fizetni a kezelésit. Ezért Martin plusz munkákat is vállat, hogy megmentse a nő életét. Mindeközben egy sms-t kapott egy állítólagos orvostól, aki arra utasította a férfit, hogy
azonnal fizessen 1700 dollárt (628 ezer forint) különben a nő meghal.
Martin miután kifizette a kért összeget egy repülőjegyet is vett Alabamába, hogy meglátogassa a nőt, de ekkor már a barátai szóltak a férfinak, hogy a pornósztár nincs kórházban, de ezt a férfi nem hitte el, ezért oda utazott.
Martin a TheSun-nak elmondta, nem érdekli ha Sasha nincs Alabamában, mert úgy is meg akarta nézni az ottani hegyeket.