Luxusboltrablás: fényes nappal, motorral rabolták ki Párizs egyik legnagyobb luxusüzletét

luxus üzlet
Vágólapra másolva!
Franciaország egyik népszerű turista negyedében már többször érte támadás a különböző luxusboltokat. Az utolsó betörés egy híres ékszerüzletben volt, ami ráadásul nem messze található az igazságügyi minisztérium épületétől. A boltba egy fegyveres banda rontott be és több millió eurónyi ékszert vittek el, majd elmenekültek a helyszínről. Ezután a rendőrök hajtóvadászatot indítottak ellenük. Párizsban nem ez volt az első, mikor luxusboltrablás történt. Korábban rengeteg világmárka boltjából vittek el luxuscikkeket. Mutatjuk a legdurvább luxusboltrablásokat világszerte!
Vágólapra másolva!

Tavaly májusban bombaként robbant a hír az újabb párizsi luxusboltrablás miatt, amikor az olasz világmárka a párizsi Bvlgari boltot érte támadás.

Luxusbolt rablás
A kép illusztráció!
Fotó: Origo

Az üzletez három fegyveres rabló érkezett motorral május elsején délelőtt a luxusbolt rablás elkövetéséhez. A jól öltözött betörők, akik öltönyben voltak, egy késsel leszúrták a biztonsági őrt, majd kifosztották az üzletet. 

Az első jelentések szerint több millió eurónyi ékszert vittek el.

A betörésről több felvétel is felkerült a különböző közösségi oldalakra, amin jól látszik a három támadó közül ketten érkeztek motorral a helyszínre és az üzlet előtt járdán parkoltak le. 

Harmadik társuk az üzlethez közel parkolt kocsijával, amiből később kiszállt, hogy elküldje a boltba igyekvő vásárlókat.

A rablók a néhány perces akció után motorral menekültek el a Place Vendôme-on lévő üzletből, ahonnan főként ékszereket és luxusórákat vittek magukkal. 

Az is kiderült a rablóbanda tagjai az egykori Jugoszlávia területéről származnak és 10 év alatt csaknem 250 millió raboltak ékszereket a világ minden tájáról. Emiatt a több mint 200 tag közel 90 rablásáért felelős 1999 óta. Közülük négyen a rablások után 14 évig megúszták a büntetést, de a technológiai fejlődének köszönhetően sikerült azonosítani a Žicát és Bokát, majd a két 41 éves gyanúsított híváslistái alapján a 37 éves Sašát és a 48 éves Lukát. 

Nem ez volt az első, hogy a Bvlgari luxus boltot kirabolták. 

A tavalyi támadás előtt két évvel egyszer már kirabolták ugyanezt az üzletet, ahonnan akkor 4,5 milliárd forintnyi ékszert vittek el.

 Mint írtuk Párizsban egyre több luxusüzletet és világmárkát ért támadás az évek során. 

Csaknem 10 évvel ezelőtt egy híres rablóbanda 2,6 milliárd forintot érő ékszerszállítmányt lopott el egy Párizsból Besancónba tartó kamionról.

Ekkor már a bandát szinte a világ össze országában körözték, ugyanis ők volt a „Rózsaszín Párduc” néven ismert bűnözők. Az évtized egyik legsikeresebb rablóbandája többségében szerb és montenegrói tagjai vitték véghez a Párizsi rablást. A 15 fős banda az egyik francia autópályán állított meg két ékszerszállító páncélautót. A rablók a legmodernebb fegyvereket használta a rabláshoz, azonban senki nem bántottak, csak a sofőrök szemébe fújtak gázspray, hogy ne bukjanak le, de ez a banda néhány tagjának nem sikerült, ugyanis később egy rutinellenőrzéskor fogták el Bojan Vuckovicot, aki ellen az osztrák hatóságok adtak ki elfogató parancsot. 

Vuckovicról kiderült, hogy részt vett a 2008-as bécsi ékszerbolt kirablásában. 

Az is kiderült, a rablóbanda tagjai az egykor Jugoszlávia területéről származnak és 10 év alatt csaknem 250 millió raboltak ékszereket a világ minden tájáról. Emiatt a több mint 200 tag közel 90 rablásáért felelős 1999 óta. 

Közülük négyen a rengeteg rablás után 14 évig megúszták a büntetést,

de a technológiai fejlődének köszönhetően sikerült azonosítani a Žicát és Bokát, majd a két 41 éves gyanúsított híváslistái alapján a 37 éves Sašát és a 48 éves Lukát. 

Azonban ezzel még nem értek véget a párizsi ékszerüzletek elleni támadások, ugyanis 2013-ban a város központjában található a Vendome tér közelében lévő Audemars Piguet ékszerüzletben, a Saint-Honoré utcában, a rablók pisztollyal fenyegették meg az eladókat, majd több luxusórát elvittek. 

Audemars Piguet óra
Luxusbolt rablás.
Fotó: Origo

Ekkor a rendőrök elmondták, délután 3 óra körül egy férfi és egy nő ment be az üzletbe, akik nem viseltek semmilyen álarcot.

 Amíg a férfi a revolverét az eladókra fogta, a nő 20 órát rakott el, aminek az értéke

 800 ezer euró, tehát 241 millió forint.

 Mivel az üzletben az órákhoz könnyen hozzá lehetett férni, ezért nem okozott kárt a luxus boltban a rablópáros. A betörés után a rablók elmenekültek a helyszínről. 

Az utóbbi években világszerte megnőttek a luxusbolt rablások számai és már nem csak Franciaországot érik az ilyen támadások. 

Három évvel ezelőtt Kaliforniában egy szombat este mintegy 80 rabló fosztotta ki a Walnut creek luxusboltot a Nordstrom áruházban.

 A betörők mindet magukkal vittek ami mozdítható volt, majd az épület előtt álló kocsijukba szálltak be és elmenekültek a helyszínről. Közben a kiérkező rendőrök a bandatagok közül három embert az áruházban elfogtak. Ellenük rablás, illegális fegyvertartás és lopott áru birtoklása miatt emeltek vádat. 

Egy szemtanú arról számolt az egyik francia tévéműsornak, hogy 

a rablók símaszkot viseltek és feszítővasak, illetve fegyverek is voltak náluk.

 A rablás után a rendőrség arról írt a közleményében, hogy a rablók rátámadtak két ott dolgozóra, illetve egy harmadik alkalmazottat lefújtak paprikasprayjel. 

Kalifornia után Ausztrália következett. Április 21-én 14 óra 30 perckor egy férfi rátámadt Melbourne egyik legforgalmasabb bevásárló központjában egy éppen ebédelő férfira.

 A támadó megkéselte áldozatát, akinek emiatt súlyos sérülései lettek és kórházba kellet szállítani.

 A dühös férfi a gyilkossági kísérlet után elmenekült a helyszínről, a rendőrség pedig nyomozni kezdett az ügyben ugyanis a támadás oka egyelőre ismeretlen. 

Szemtanúk elmondták, hogy 

a megkéselt férfi vérezve esett össze az étterem lépcsőjén.

Az eset után a luxus-bevásárlóközpontot nem zárták le, mivel a rendőrség szerint szerint a „a lakosságot további veszély nem fenyegette”.

Április 15-én hajnalban a budapestieket sokkolta a hír, miszerint az egyik Andrássy úton lévő Louis Vuitton üzletébe egy banda egy kocsival bele tolatott, ahonnan több tízmilliót érő táskákat, napszemüveget vittek el. A luxusboltrablás után nem sokkal azonosították a betörőket,

Luis Vuitton
Luxusbolt rablás: Az Andrássy úti Louis Vuitton üzletből több tízmilliós táskát és napszemüvegeket vittek el.
Fotó: Origo

 egy horvát és egy montenegrói férfit, akiket még aznap elkapta a VI. és VII. kerületben. 

Azonban nem ez volt az első, hogy Budapesten törtek be luxusüzletekbe. 2013-ban a Vertu üzletéből vittek el méregdrága mobiltelefonokat több tízmillió forint értékben. A két rablót azóta sem fogták el, annak ellenére, hogy a kamera felvételeken jól azonosíthatóak. Ezután egy évvel pedig a Hublot luxusóra boltot érte támadás. Akkor az üzletből 139 millió forintnyi órát vittek el. A Luis Vuitton kirablása előtt egy új cipőboltból a Balázs Kicx-től vittek el egy 4,5 millió forint értékű sportcipőt.

A Bvlgari kirablásáról egy összefoglalót készítette az egyik francia hírportál: