Teljes káosz a francia reptereken a sztrájkok miatt

Vágólapra másolva!
Bár a francia légiirányítók az utolsó pillanatban feloldották a sztrájkfelhívásukat, számos járat nem indul el csütörtökön, mivel kevés idő áll rendelkezésre az előzetesen törölt járatok újraprogramozására és a menetrend helyreállítására.
Vágólapra másolva!

A Párizs-Orly repülőtérről, Franciaország második legnagyobb repülőteréről induló vagy oda érkező járatok háromnegyedét törölték előzetesen a légitársaságok, a Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtéren, Franciaország legnagyobb repülőterén a repülőgépek 55 százaléka nem száll fel, a déli Marseille-Provence repülőtéren 65, míg a többi nagy francia repülőtéren a járatok 45 százalékát törölték. 

A francia légiforgalmi irányítók fő szakszervezetének, az SNCTA-nak a korábbi sztrájkfelhívása miatt Európában több mint kétezer járatot töröltek csütörtökön, és ezernek az útvonalát feltétezhetően megváltoztatták azért, hogy elkerüljék a francia légteret, az európai légitársaságok fő szövetsége szerint.

A Ryanair légitársaság, amelynek vezetősége rendszeresen elítéli a francia sztrájkokat, több mint háromszáz járatát törölte csütörtökön, míg az Air France-KLM csoporthoz tartozó Transavia fapados légitársaság 198 járatát nem indítja el. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), amely több mint háromszáz légitársaságot tömörít, zsarolással vádolta meg a francia légiirányítókat, akiknek a szervezet szerint "túlzók a követeléseik". 

A légiforgalmi irányítás átalakításáról szóló tárgyalásokon a szakma fő szakszervezete, az SNCTA és a francia polgári légi közlekedési hatóság (DGAC) csak szerdán, az utolsó pillanatban jutott megállapodásra, túl későn a légitársaságok számára, amelyek már megkezdték járataik egy részének törlését a sztrájkfelhívás miatt.

A munkabeszüntetési felhívás feloldása ellenére az SNCTA-val folytatott tárgyalások késői lezárása, és a többi szakszervezettel folytatott tárgyalások befejezésének szükségessége nem teszi lehetővé, hogy elkerüljük a fennakadásokat csütörtökön

- közölte a DGAC, és arra kérte az utasokat, hogy akiknek módjukban áll, halasszák el az utazásukat, és vegyék fel a kapcsolatot a légitársaságukkal. "Megállapodás született, és az SNCTA feloldja a felhívást" - jelentette be korábban a szakszervezet a honlapján közzétett rövid üzenetben. Az SNCTA a francia légiforgalmi irányítási rendszer átalakítását kísérő, különösen a fizetést érintő intézkedések ellen tiltakozott, és csütörtökre "rekordméretű mozgósítást" ígért, annak ellenére, hogy kötelezettséget vállalt arra tavaly szeptemberben, hogy béremelési okokból nem lesz sztrájk a három hónap múlva kezdődő párizsi olimpiai előtt.

Patrice Vergriete francia közlekedési miniszter szerint "mindenki számára előnyös" megállapodás született.

"A reformnak köszönhetően az utasok nagyobb biztonságot és kevesebb késedelmet tapasztalnak majd" - mondta a tárcavezető az AFP francia hírügynökségnek, de a megállapodás részleteit nem közölte. Az SNCTA 25 százalékos béremelést követelt a következő öt év alatt. A légiirányítók két másik reprezentatív szakszervezete, az Unsa Icna és az Usac-CGT nem adott ki közleményt a tárgyalásokról. "Nagyon optimisták vagyunk abban, hogy velük is meg tudjuk kötni a megállapodást" - mondta a miniszter.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!