Itt van a brüsszeli baloldali migránshátterű polgármester elképesztő érvelése

Vágólapra másolva!
Emir Kir migránshátterű baloldali polgármester tiltotta be a nemzeti konzervatívok brüsszeli konferenciáját. A problémája az volt, hogy szerinte a „nemzeti konzervativizmus” nemcsak „etikailag konzervatív” – amely kapcsán a polgármester felhozta az abortuszellenességet, valamint az azonos nemű házasságok ellenzését is –, hanem „a nemzeti szuverenitás védelmére összpontosít, ami többek között euroszkeptikus hozzáállást is jelent”.
Vágólapra másolva!

A Mandiner birtokába jutott azon brüsszeli városrész polgármesterének a levele, aki betiltotta a nemzeti konzervatívok konferenciáját. A városvezető levélben adott ki utasítást, amire hivatkozva a rendőrség azt kéri, fújják le a NatCont. 

Emir Kir, török bevándorlók belga fia, Saint-Josse-ten-Noode brüsszeli városrész polgármestere betiltotta a NatCon konferenciát, azért, mert a rendezvényen össze akartak gyűlni „a konzervatív jobboldal, a vallási jobboldal és az európai szélsőjobboldal képviselői”.

Szerinte ugyanis a „nemzeti konzervativizmus” nemcsak „etikailag konzervatív” – amely kapcsán a polgármester felhozta az abortuszellenességet, valamint az azonos nemű házasságok ellenzését is –, hanem „a nemzeti szuverenitás védelmére összpontosít, ami többek között euroszkeptikus hozzáállást is jelent”.

Sérelmezte a levelében azt is, hogy a harmadik rendezvényhelyszín túl későn tájékoztatta a községet, egészen pontosan előző nap 22:11-kor, és „ilyen rövid idő alatt lehetetlen részletes kockázatelemzést végezni”. Sőt mi több, azt is sérelmezte, hogy „a szervezők megkísérelték ezt a konferenciát első alkalommal Etterbeek község és Brüsszel város területén megtartani”.

A polgármester szerint „a közrend súlyos megzavarásától kell tartani […] ha jelen rendezvényt engedélyezik”,

ugyanis „nyilvánvalóan provokatív és diszkriminatív jellegű, hogy az érintett személyiségek között vannak olyanok, akiket tradicionalistáknak, homofóboknak, az emberi jogokat és a kisebbségeket nem tisztelőknek tartanak; ide sorolható a politikai iszlámról szóló vitatott művek szerzője is” – írta a török szélsőbaloldalhoz köthető, de egyébként belga politikus.

A levelében megemlítette azt is, hogy „nem zárható ki, hogy Belgiumban vagy Európában szélsőséges csoportok kapcsolódjanak ehhez az eseményhez, vagy megpróbálják aláásni a konferencia résztvevőinek biztonságát; egyesek származási országukban rendőri védelem alatt állnak.” Szerinte a rendezők „a résztvevők biztonságának biztosítására nem hoztak konkrét védelmi intézkedéseket, és ilyen rövid időn belül lehetetlen ilyen intézkedéseket tenni”.

Ezért betiltotta azonnali hatállyal „a fent említett rendezvényt és minden más kapcsolódó rendezvényt Saint-Josse-ten-Noode község területén.” „Saint-Josse-ten-Noode község területén tilos a résztvevők, szervezők vagy ellenzők bármilyen összejövetele ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban” – írja.

A szervezők a bírósághoz fordultak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!