Szijjártó Péter: Kezdődik a NATO külügyi tanácsülése - videó

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy a kétnapos ülésen a háború lesz a középpontban, amelyről a keleti országok hitelesen tudnak tájékoztatni.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, hogy ez nem a mi háborúnk, ez nem Magyarország háborúja, de mégcsak nem is a NATO háborúja. Szerinte számunkra a két nap tanácskozás során a legfontosabb, hogy ezt a helyzetet fenntartsuk, vagyis elkerüljük, hogy az Ukrajnában zajló háború a NATO háborújává váljon. 

Aláhúzta: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy elkerüljük a NATO és Oroszország közvetlen konfliktusát. Visszaemlékezett, hogy az elmúlt időszakban vannak ezzel ellentétes szándékok, tervek és előterjesztések. Ezek átlépnék a vörös vonalak egy részét. 

"Magyarország ellen fog állni minden egyes olyan javaslatnak, amely adott esetben az Ukrajnában zajló háború eszkalációjához, egy világháború közvetlen fenyegetéséhez vezetne, illetőleg amely javaslatok a NATO és Oroszország közötti konfliktus kialakulását vetítenék előre" - mondta. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!