Tűz ütött ki egy törökországi szórakozóhelyen, huszonöt ember meghalt

Vágólapra másolva!
Egy isztambuli szórakozóhelyen kedden felújítás közben keletkezett tűzben 25 ember meghalt, többen pedig súlyosan megsérültek. Az eset miatt több embert őrizetbe vettek kihallgatás céljából - közölték a török hatóságok.
Vágólapra másolva!

Legalább nyolc ember megsérült, közülük heten súlyos állapotban kerültek kórházba - jelentette a török állami Anadolu ügynökség - írja a The Times of India.

A felújítás miatt bezárt éjszakai klub egy 16 emeletes lakóépület földszintjén volt a Besiktas negyedben, a Boszporusz által kettészelt város európai oldalán. A tüzet már időközben eloltották.

 

Davut Gul kormányzó a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy a tűz okát vizsgálják, az áldozatok feltehetően a felújítási munkálatokban vettek részt.

Az eset miatt öt embert vettek őrizetbe kihallgatás céljából, köztük a klub vezetőit és egy, a felújításért felelős személyt - közölte Yilmaz Tunc török igazságügyi miniszter - írja az ABC News.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!