Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia

Kötelező európai sorkatonaságot vezetne be Brüsszel

NATO, hadgyakorlat, háború, készültség, észtország, csehország, 2024. 05. 10.
Katonák a Swift Response 24 fedőnevű NATO-hadgyakorlaton az észtországi Nurmsi katonai repülőterén
Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina
Vágólapra másolva!
A júniusi európai parlamenti választások után felálló új EP-ben az első témák között tárgyalhatják majd a kötelező európai sorkatonaságot.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben Németországban egyre többet beszélnek arról, hogy visszavezetnék a sorkatonaságot – emlékeztet a V4NA nemzetközi hírügynökség. A Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) szövetség pártkongresszusán megszavazták, hogy ismét napirendre tűzzék a kötelező katonai szolgálatot, és ígéretet tettek arra, hogy újra bevezetik azt, amint újra hatalomra kerülnek Berlinben. Nem sokkal korábban pedig Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke felvetette az uniós szintű sorkatonaság bevezetésének ötletét, valamint Brüsszel saját nukleáris elrettentő képességgel való felszerelését – emlékeztet a The European Conservative hírportál.

manfredweber
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke felvetette az uniós szintű sorkatonaság bevezetésének ötletét
Fotó:  AFP/JOHN MACDOUGALL

Hozzáteszik, hogy nem Németország az egyetlen ország, amely a sorkatonai szolgálat visszaállítását fontolgatja Európában, és egyre többen gondolják úgy az Európai Parlamentben, hogy a vitát központilag, uniós szinten kell megoldani. Manfred Weber a BR24 bajor médiának adott interjúban a néppárt európai uniós választási programjáról beszélve ismét az európai védelmi politika további központosítása mellett érvelt.

Weber elmondta, hogy határozottan támogatja az általános európai katonai szolgálatot, de a szociális szektor alternatívái közül a fiataloknak is választási lehetőséget kell kínálni.

A V4NA brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy

Manfred Weberék célja, hogy az európai parlamenti választások után felálló új EP az elsők között tárgyalja majd az uniós kötelező sorkatonai szolgálatot. A terv szerint 18 éves kortól válna kötelezővé a katonai szolgálat, ugyanakkor az még nem világos, hogy csak a férfiak számára, vagy a nőket is köteleznék valamiféle kiképzésre.

Az azonban biztosnak látszik, hogy a kiképzés azt a célt szolgálja, hogy utána a csapatok azonnal bevethetők legyenek, akár közvetlenül a frontvonalban is.

Látva az elmúlt hetek nyilatkozatait, köztük Emmanuel Macron francia elnökét, aki nem zárta ki, hogy európai katonákat küldjenek Ukrajnába, valós aggályokat vet fel a kötelező európai sorkatonaság ötlete. Észtország épp a napokban jelentette be, hogy arról tárgyal, hogy csapatokat küldjön Ukrajna nyugati részébe, hogy átvegyék az ukrán erőktől a nem közvetlen harci feladatokat. Ezzel lehetőséget adnának Kijevnek, hogy még több saját katonát küldjön a frontra – mondta a Breaking Defense-nek az észt elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

Észtországban egyébként soha nem törölték el a sorkatonaságot. Kaja Kallas észt miniszterelnök nemrég arról beszélt a BBC brit közszolgálati médiának, hogy szerinte a sorkatonaság „szerves része annak, hogy elrettentse Oroszországot, de erősebb védelmet is biztosít, ha Oroszország támad”.

Van egy negyvennégyezer fős tartalékos hadseregünk, a briteknek körülbelül kétmillió. Kétmillió ember, akik készek megvédeni a hazát, és tudják, mit kell tenniük

– jegyezte meg. Majd hozzátette, természetesen az Egyesült Királyság maga dönti el, hogy bevezeti-e a hadkötelezettséget, ő maga ezt sok szempontból ajánlja. Az európai NATO-tagok közül a következőkben van érvényben a sorkatonaság: Norvégia, Észtország, Litvánia, Svédország, Görögország, Finnország, Lettország és Dánia. Hollandiában ugyan kapnak behívót a férfiak, de egyelőre csak önkéntes a bevonulás.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről